1974. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

412

gazdaságtalan termelés átprofilirozása, az adott nagyvállalat kitelepítése, vagy esetleg a gazdaságtalan és a népgazdaság szá­mára nem szükséges termelvények megszüntetése. Ez sem kizárólag a Fővárosi Tanács feladata, mert mi nem tudjuk meghatározni, hogy az adott vállalatnál minek a termelése gazdaságtalan, mire nincs szükség a fővárosban, vagy az országban. Ezt a tárcának : kell megítélni. Az OT ilyen vonatkozásban hajlandó lépni, a tárcák éo a főváros közötti egyeztetést koordinálni. Azt hiszem, hogy erre nem kell külön határozatot hoznunk, de bizzük meg a Terv­főosztályt, hogy tegyen ilyenirányú lépéseket az OT-nál. Ezael összefüggésben vetette fel Kovács és mezei elv­társ a szakmunkásotthonok, a könyvtárak, a kereskedelem stb. visz- szapótlását. Ismert előttünk az V. ötéves terv központilag elő­irányzott pénzösszegeinek nagyságrendje, amely feltátelezhető- leg, legalábbis a jelzések szerint, 19Go-ig nem igen fog emelked­ni, sőt közölték az OT vezetői, hogy még a lakás-célcsoporton ft belül is, ha lesznek árintézkedések az V. ötéves tervben, közpon­tilag nem fogják fedezni. Ls hg hogy öt év alatt milyen központi épitőipari árintézkedések lesznek, azt ma nem tudjuk. Azt tud­juk, hogy mi lesz 1975-ben, következésképpen: csak szűkülhet az a pénzösszeg, amely rendelkezésre áll. En is egyetértek tehát, - és kérem, hogy a VE is ért­sen egyet - azzal a javaslattal, hogy a harmadik témát jelezzük az OT számára. Tehát ipari parkok, kitelepitós-áttelepités, te­vékenység megszüntetése, pótlás a művelődésügyi, illetőleg keres­(Y i — l- 27 -

Next

/
Thumbnails
Contents