1974. november 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

245

) ^ ^ , - 74/a ­rá lehetőság, hogy egy év alatt egyszer-kátszer-hároraszor is megnyissuk a forgalomnak, de ezt pillanatnyilag pontosan megmondani nem lehet. Egy külföldi cég csinálja a talajszis- lárditást. Mindenképp meg kell csiűálni, mert a lejtaknáaál ft magas a talajviz, és ha nem csinálnánk talajszilárditást, ak­kor a kelet-nyugati metró műtárgya megbillenne ás eoből óriási \ bajok származnának. Mindent megnéztünk, mindent megpróbáltunk, hogy ne kelljen lezárni, de nem lehet máshonnan fúrni, a ferde fúrást az osztrák cég nem vállalta. Arról a kis térségről van szó, amely a Deák téren a kis mozgólépcső alatti térséget összeköti a millenniumi földalattival. Fel kell majd jönni a Deák téren a felszinre és úgy átszállni. /Közbeszólás: Egy kilométert kell majd gyalogolni. Baranyai György: Nera! Csak a főkapitányság épü- letének szélességében kell elmenni. * Giltner Andor; Tegnap már elrendeltem, hogy ott az utat és a járdát hozzák teljesen rendbe, mert elég ronda álla­% potok vannak ott. állandóan takarítani fogjuk, nera tudunk * mást csinálni, sajnos. Dr. R e ischl Antal: Azt javasolom, hogy ki kell irni, 7 ?- hogy ez az észak-déli metró épitáse miatt történik. G i 1 t n e r Andor: uriási sajtókampányra van szükség. Dr. Reischl Antal: Ott ki kell irni, hogy ezért van lezárva. Nem azt kell irni, hogy rossz ez ápitmény ás most ,j javitani kell. Giltner Andor: Ebben igazad van. E 1 n ö k: Ki kell irni és a sajtót is értesíteni kell. % G i 1 t n e r Andor: Elrendeltem tegnap, hogy többszörös I -----------------I ff

Next

/
Thumbnails
Contents