1974. november 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

158

P I > de - különösen a KB ez óv márciusi határozatában foglaltakhoz viszonyítva, - még nagyon sok igényt ós követelményt fogalmaz meg e munkával kapcsolatban* Én igy fogalmazok, lehet, hogy túlzók, elnézést kórek érte* s A hálózat egyes köreit tekintetbevóve számomra aggasztó az etikai magatartás és a vele kapcsolatos, nem aka­rom úgy fogalmazni, hogy közfelfogás, de felfogás, - igy mon­danám. Nem tartom kielégítőnek a főosztály ellenőrző tevékeny­ségét sem* Nem vontam ezzel kétségbe azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a főosztály az elmúlt óvekben ezeknek a gondoknak a leküzdése végett tett* Erre majd a VB. engede/flmével szeretném még néhány mondatban visszatérni* •fi. Ezekután az általános megjegyzések után egy-kót olyan területnek kissé bővebb megemlítésére szeretnék engedélyt kérni, amelyről mindenképpen szót kell váltani, és néhány mon­dattal ki kellene bőviteni az elmondottakat* Az intézmények irányítása ós annak továbbfejlesz­tése: A minisztériumnak vitára közreadott rendelet-tervezete \ önmagéban is jól példázza, hogy az egészségügyi intézmény-rend­szer irányitása, nemcsak Budapesten, hanem országosan is to­vábbfejlesztésre vér* A VB* legutóbbi ülésén számoltam be a % viták eddigi tapasztalatairól, és valóban az az igazság, hogy azok a fő törekvések, amelyek ebben megfogalmazódnak, az Integ­rációs törekvések összefoglaló cim alatt volnának megfogalmaz­hatók és mindenképpen támogatást érdemelnek. Tapasztalataink v alapján ugyanakkor jól érzékelhető, hogy visszahúz egy sor tö­rekvést, amelyet a főosztály vezetése nem egyszer megfogalmazott! i te I ____________ WljTTiag^r

Next

/
Thumbnails
Contents