1974. november 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

156

. _ I Elnök j Van-e valakinek kérdése? /Nincs/ "" Ki kér szót? Farkasinszky Lajos: Tisztelt Végre­hajtó Bizottsági Az Egószsógügyi Főosztály beszámolója vélemé­nyem szerint alkalmas arra, hogy összefüggő képet alkothasson ff* a VB,, a főosztálynak négyéves munkájáról ós szórt javasoltam, ^ hogy a VB, munkatervónek megfelelően napirendre tüzzük. Szeret­nék bevezetőben néhány megjegyzést tenni az előtejesztóshaz# Azt hiszem, mindenképpen szükséges megemlíteni, hogy a beszámoló felelősségteljes munkát tükröz, az elmúlt négy- év során végzett munkát, ós jól érzékelteti azt az erőfeszítést, azt a rendkivül bonyolult, sokágú, ós sokszor ellentmondásos v* tevékenységet, amelyet a főosztály ebben az időszakban végzett. Valahol, - legalábbis úgy érzékelem - kicsendül belőle a főosz­tály vezetőinek és dolgozóinak ügyszeretete, egy részüknek hi­vatástudata, amit az is bizonyít, hogy sokszor, bizony nehéz körülmények között, sok-sok gond ós baj közepette próbáltak helytállni• Az a tevékenység, amelyről a beszámoló szól, vé­leményem szerint általában megfelel azoknak az általános kö­vetelményeknek, amelyet a VB. szakig, szervei elé tűz, azoknak a konkrét szakmai-politikai követelményeknek, amelyeket az egészségügyi törvény fogalmaz meg, az adott lehetőségek tala­ján próbálta a beszámolót megfogalmazni Bartha elvtárs, illető­leg a főosztály, 08 tevékenysége a szakmai-politikai igények­nek is jórészt msgfelsl, kielógiti azt. % Tapasztalataim alapján úgy értékelem, hogy az a 1% \ ti--------------------------------------------0------------------------------------1

Next

/
Thumbnails
Contents