1974. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

454

I i ’i Ezzel össseíüggésben szeretném olr.iondr.iii még ..té.udr mosd atban azt, liogy teljesen igaza van a Pajkosné elv- társnő föl jegyzésében szereplő olyan megáll amit ásna!., amely nagyon egyértelműen azt hangsúlyozza, hogy az egészségügyben 7 is érvényesíteni kell az egységre való törekvés mellett azt azt elvet, hogy valamennyi tanácsi szinten érvényesüljön az államigazgatás irányítása egyértelműen. Ennek megfelelően külön Kelj. vj.auz uanr az allymigazgauusi iránti oms ; oií p. szaj„xelli—■ gye leti rendszert, amelyről ugyancsal: a tervezet szól. Igaz, hogy az egészségügyi intézmények tevékenysége funkcionálisan nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ebből egyenesen azonban nem következik, hogy szervezeti egységét minden áron és minden­hol mog kell teremteni, kik;:: Ez már az egyéni, maszekbejáratú véleményem, a vita stádiumában vagyunk, mondhatom. Föladatunk az volt, hogy a viták tapasztalatait összegezzük, a. vitái: tapasztalatai és a legjobb meggyőződésünk alapján kialakítsunk egy javaslatot, amelyet a budapesti egész­ségügyi rendszer irányításával kapcsolatban kell letennünk az asztalra, annális inkább, mert a szükséges módosításokat csak a választott tanácsi testületek határozata alapján , a Tanács­törvény szerint, és ez igy van, lehet végrehajtani. Ennek meg- , felelően tehát konkrét javaslatok kidolgozására kell, hogy sor­kerüljön • kivel rendkivül bonyolult maga a vita és még sok vitánk lesz az egészségügyi főhatóság egyes embereivel, úgy ítélem meg, hogy valamikor 1975 év első félév vége felé hozható össze és fogalmazható meg tárgyalható állapotban. Itt kell majd megtárgyalnunk a végrehajtás ütemét és ennek megfelelően, ha w i I-----------------I

Next

/
Thumbnails
Contents