1974. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

450

I i ’l - 118 ­ségét és érvényességét, azt viszont állítom, hogy mint fontos tételnek valamiféle közelítését, a gyakorlatban valamiféle kompromisszumos megoldását kell keresnünk. A vita november végén zárul. Nincs még tehát teljes ké­pünk arról, hogy tulajdonképpen melyek a legfőbb konzekvenciái ennek a a város- és országszerte folyó vitának. A juniusvégén, illetőleg júliusban kiadott vitaanyag felett különböző intéz­ményekben jórészt lefolytak a viták. A különböző szervekben, társadalmi szervekben most folynak. Ami a rendlet-tervezetet illetijszeretném még elmondani, hogy lényegében bizonyos kompromisszumot keres az egészségügy egysége törvényben is megerősített elvének érvényesítése érde­kében és ezért az intézmények esetében a tanácsi alá- és fölé­rendeltség szervezeti és funkcionális egységének elvéből indul ki és azt kivánja rögzíteni a tervezet. A vitában résztvevők eddig a következő dolgokkal értet­tek egyeth önkényes a summázás, ezért az esetleges tévedésért elnézést kéreki A vitában résztvevők jé része természetesen az egészsóg­' ügyi ágazat dolgozója. Szmmléletük tehát szakmacentrikus, egy kissé egészségügy-centrikus. Egyetértettek az ágazati elvnek a gyakorlatban való fokozottabb érvényesítésével. Egyetértenek az egészségügyi intézményrendszer integrálásának célkitűzései­vel. Egyetértenek és nem vitatják, mert hiszen 1950. óta jócs­kán belesujkolódott az egészségügyi apparátusba és a dolgozók­ba, az egészségügy egységének elvévéi. Egyetértenek azzal, hogy ezt úgy, ahogy a xkhiííejs rendelet-tervezet most elképzeli.- egy J ____h 5 ö - „ | fa) I

Next

/
Thumbnails
Contents