1974. október 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

661

1 Ugyancsak javasolják, hogy a jövőben éves épitőipari kapacitásmórleg alapján kerüljenek a áheruházási tervek összeállitásra. Végül szükségesnek tartják az építő- kapacitás és a nyereség tendenciájának megvizsgálását is, hogy milyen szerepe van a beruházási költségek növekedésében. A Számvizsgáló Bizottság hosszas vita után elfogadta a jelentést, és nagy jelentőséget tulajdonított annak, szóbeli beszámoló alapján is érzékelték, hogy elsősor­ban a Tanács vezetése igen komoly erőfeszítéseket tesz nem most, hanem julius 1-től, a féléves időszak elteltétől kezd­ve az éves terv teljesítése érdekében. Ugyanis Szépvölgyi elv- társnál történt beszámoló, ill. megbeszélés után a bizottsági ülésen számokat mondtunk, ahol tájékoztatást adtunk a lakásszám várható teljesítéséről. Ennek alapján is megállapitható, hogy igetfn komoly erőfeszítések kellenek, hogy az éves terv telje­süljön. Ehhez még csak annyit, hogy október van, amikor a je­szereztünk lentés idekerül. Információt a szakigazgatási szer­vektől, hogy mi várható az éves terv teljesítése vonatkozasd- bán. Annyi/, hogy nagy erőfeszítésekkel valószínűleg a lakás­; ^ . előirányzatok teljesülnek, kivétel a kereskedelmi és szolgál­t tat<5 létesítmények, ahol előreláthatólag ebben az évben lema- radás lesz. A többi ágazatnál a viz- és gázellátásnál fogyasz- tói bekötésekben várható lemaradás és valószínűleg a lakóház- felujitásnál a "teljes felújításban részesülő" mutató nem fog teljesülni. Hangsúlyozom, hogy a jelenlegi munkakapcsolat, információ alapján úgy néz ki, hogy a mutatóknak a zöme év végére várhatóan vagy teljesül vagy esetleg egyeseknél túl is teljesül• §| 1 tél I ----------------------1 I - 118 - |

Next

/
Thumbnails
Contents