1974. október 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

46

ft * - 11 ­1957* ovi IV. törvény, amely mellett azonban megjelentek spe­ciális eljárásokat tartalmazó jogszabályok /szabálysértési el­járás, a KÖJÁL és az Állami Kereskedelmi Felügyelőség eljárá­sa, az adóügyi, gyámügyi eljárás/, melyek pontos alkalmazása a jogalkalmazó szervek munkájával szemben fokozott követelmé­nyeket támasztanak. Folyamatosan gondoskodni kell az uj jogszabályok megfelelő al­kalmazásáról is. Ezt nehezíti, hogy egyes jogszabályok megje­lenése és hatályba lépése között igen rövid idő áll rendelke­zésre a kellő felkészülésre, így pl, problémát jelentett az illetékekkel kapcsolatos pénzügyminiszteri rendelet alkalmazá­sa, valamint az ügyirat kezelési szabályzat elsajátítása, vég­rehajtása technikai feltételeinek megteremtése. Segítette azon­ban a jogalkalmazó szervek munkáját az, hogy a családjogi tör­vény módosításának kihirdetése és hatályba lépése között meg­felelő idő jutott a felkészülésre, A tanácsi igazgatási szerveknek nemcsak a felsőbb szintű jog­szabályok, hanem természetesen a tanácsrendeletek megfelelő végrehajtását is biztosítaniuk kell. Ezért kedvező hatású volt a Fővárosi Tanács rendeletéinek a korszerüsités keretében el­végzett felülvizsgálata, melynek eredményeként 48 hatályos ta­nácsi rendelet közül 21 esetben a tanácsrendelet módosítására, hatályon kivül helyezésére, vagy az egyes jogviszonyok teljesen uj szabályozására került sor, A felülvizsgálat hatására a jog alkalmazás szinvonala is javult. Az ügyintézési gyakorlat elemzésénél külön kell választani az első-, a másodfokú és a rendkívüli jogorvoslati lehetőséget jelentő penaszeljárás gyakorlatát. Az elsőfokú ügyintézés szinvonala javult, azonban továbbra is problémát jelent a tényállás nem megfelelő tisztázása. Ez a leggyakoribb oka az elsőfokú határozatok megsemmisítésének és uj eljárás elrendelésének. Előfordulnak anyagi jogszabálysér­tések is, melyek miatt az elsőfokú határozat megsemmisítésére, vagy megváltoztatására kerül sor, 1 W­i! -------------------------------------------------------------------------------------------- I j ■— I m I —

Next

/
Thumbnails
Contents