1974. szeptember 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
243
J ^ _ Úgy kell azonban visszahozni, hogy már tisztázva legyen az, hogy az építkezés milyen technológiával történik. E a 1 1 a i Mihály: Nincs kivitelező vállal t, sem szövetkezeti, sem semmi. Az egész munka gyakorlatilag most indul. 4 Elnök; Akkor ez miért beruházási pi’ogram? Sallai Mihály: Azért., hogy a Végrehajtóbizottság elvileg jóváhagyja, hogy ezen a helyen építhetünk és hozzájáruljon a költségekhez. Egyébként keveset tudok. Elnök: Akkor ez egy előkészítetlen dolog. Sallai Mihály: Egy napja van nálunk, többet nem I tudok mondani, csak annyit, amennyit mondtam. Elnök; Ne.* vitatkozzunk! Javasolom, hogy maximum féléven belül jöjjön ide a Végrehajtóbizottság elé a teljes beruházási program. Végrehajtóbizottságunk - majd elmondják az elvtársak, hogy rendben van-e - egyetért azzal, hogy a következő ötéves terv időszakában lehetőleg az elején elkezdődjék egy ezer és nera tudom hány száz lakásos lakótelep építése. Úgy veszem észre, hogy ezzel a Végrehajtóbizotts-'g elvileg egyetért, tehát ezt az elvi határozatot meghozzuk. A második határozat; ktíctk ki kell dolgozni azt az uj 4 r beruházási programot, amely a teljes területbeCpitést magába foglalja annak minden költségével, kihatásaival együtt. Meg kell vizsgálni akkor a technológiát is, mert az is befolyásolja a beruházási program elkészítését. Minthogy ez az előterjesztés, amely előttünk fekszik, úgy tüüik, hogy lerendezte a leglényegesebb dolgokat, a közmüveket, az utakat, a beépítés legnagyobb rAszét, most már a szanálandó területek ügyét kell még a beruházási program véglegesítése során le, ----------------- I