1974. szeptember 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

209

I I ». I ' kevésbé. E megállapitásomat csak két számmal illusztrálom. A rab­lások tekintetében például az össz-elkövetők 19 százaléka volt cigány tavaly. Ez alatt azt kell érteni, hogy ruházatuk vagy arcuk alapján készitünk statisztikát, mert más hivatalos dokumentum erre nincsen. Tehát egyötöde az elkövetőknek, és a tévhittől eltérőleg az elkövetőknek 80 százaléka magyar. Vagy a lopásokban való rész­vételük 10 és fél százalékos volt tavaly, vagyia az elkövetőknek 90 százaléka nem cigány. Azért hozom fel ezt illusztrációképpen, mert a köz­hiedelemben, sajnos, a meg nem értésből és az előítéletekből fa­kadóan olyan következtetések vannak, amelyek nem jók, és fékezik éppen a Pol.Biznak azt az alapgondolatát, hogy mi a társadalomba hozzuk befelé ezt a réteget, és mindent tegyünk meg azért,hogy közeledjenek hozzánk, ne pedig eltaszitsuk magunktól. A következő, amit felvetnék: Az előterjesztés azt hangsúlyozza,hogy az ipari, a kereskedői tevékenységre kiadott engedélyek 90 százalékát nem rendeltetésüknek megfelelően használ­ják fel. Ez igaz, a mi anyagunkból lett átvéve, mi ezt a gyakor­latból, illetőleg az elkövetett cselekményekből tudjuk. Ugyanak­kor ez nem a belügy profilja. Hogy az ipari, a kereskedelmi enge­déllyel ki hogyan bánik, annak ellenőrzése vagy betartatása nem ff a belügy profilja. Kérem ezért a VB-t, hogy az előterjesztett ja- 1 vasiatok 11. pontjában foglaltakat módosítsa, mert az iparűzés jogosságának vagy jogtalanságának ellenőrzése, betartátása nem a rendőrség feladata. A tanácsi ipari-kereskedelmi és más szervek h ellenőrzési, felügyeleti hatáskörébe tartozik. A harmadik dolog, amit szóvátennék, hogy a 11. pont­ban szó van az üzérekről, hogy erélyesebben lépjünk fel velük szemben. Erélyesen is lépünk fel, ha valaki üzérkedik, személyre, A il-----------------?------------- 1

Next

/
Thumbnails
Contents