1974. augusztus 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
69
Az iskolaátadás ügyében több tárgyalást folytattunk az MSZMP illetékes szerveivel. Az iskolaátadással nem ért egyet az iskola pártszervezete. Mindezeket mérlegelve javasoljuk, hogy az iskola működésének fokozatos megszüntetése utján adjuk át a KGM Szakoktatási és Továbbképző Intézetének a szakközépiskola épületét. » Határozati javaslat A Végrehajtó Bizottság 1. a József Attila Gépészeti Szakközépiskola működését 197rf« szeptember 1-től fokozatosan megszünteti úgy, hogy az 1974—75* tanévtől kezdve első osztályok már nem indulnak, s az iskolaépületet 1977 • szeptember 1-vel átadja a KGM Szakoktatási és Továbbképző Intézetének; 2. felhatalmazza a Fővárosi Tanács elnökhelyettesét, hogy a ♦ József Attila Gépészeti Szakközépiskola épületének átadására vonatkozó kártérítési megállapodást irjon alá a KGM illetékes miniszterhelyettesével; 3* utasitja a Művelődésügyi Főosztály vezetőjét, hogy- a József Attila Gépészeti Szakközépiskola megszüntetésére vonatkozó szervezési intézkedéseket tegye meg;- az V. ötéves tervben a művelődésügyi ágazat költségvetésé- nek terhére egy szakközépiskola felépítésének tervezésére és kivitelezésére vonatkozó intézkedéseket tegye meg. Felelős: Dr.Mezei Gyula Határidő: 1974-• augusztus 31. Budapest, 1974-. augusztus 2. Láttam, egyetértek: Dr. Rác z Zoltánná s.k. Farkasinszky Lajos s.k. Dr.Mezei Gyula főosztályvezető tanácselnök-helyettes helyett | SAJTÓ NEM TÁJÉKOZTATHATÓ ! í fö I ----------------------------------------------------------- I ta 3 ta