1974. július 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

264

1 Napjainkban súlyos problémaként jelentkezik a röntgen osztály ' és a laboratóriumi részlég helyzete, különösen a további ágy­bővitések mellett. A kerület bölcsődei ellátottságára jellemző, hogy 197+-ig a jelentkező igényeket ki tudtuk elégíteni, 1973-ban már 94 gyermek felvételét kellett elutasítanunk. Ez évben ezek száma 124_re nőtt. Az egészségügyi területen a következő megoldásra váró _________ feladataink vannak:- az V. 5 éves tervben a Mester utcai Rendelő Intézet azérnyépitését is meg kell valósítanunk. A szárnyópi- tés - tekintettel költségkihatására _ csak fővárosi támogatással oldható meg.- ÜO férőhelyes bölcsőde épitése a Belső Ferencvárosban- a Fehérholló utcai két bölcsődénk felújítása, férőhely bővítéssel és összevonással i - a Hámán Kató utón, ez évi programunkban szereplő nyug­díjasok klubjának kialakítása ró - öregek napközis otthonának létrehozása,- Merényi Gusztáv kórház területén a röntgen osztály és laboratórium bővítésé, megfelelő nővérszállás épitése. c./ A kerület közlekedési és közmű helyzete. Napjainkban megvalósuló Észak-Déli Metró vonal épitése rövid időn belül számottevően javítja kerületünk helyzetét is. ' Gondjaink:- a Bpráros téri forgalmi csomópont korszerűtlensége,- a Mester utcai villamos végállomás átépítésének késése,- a Gyáli úti MÁV sorompó állandó zárvatartása, ! - a Kvasspy ut megnyitásának elmaradása a Könyves Kálmán krt felé,- a Gubacsi ut "Zsák utca" az Illatos úttól kifelé,illet­» ve a Gubacsi ut - Határ ut forgalmi csomópont raegoidat- S* lansága. te' j_---------------------------------I rr i ra »

Next

/
Thumbnails
Contents