1974. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

363

l I i ezen összeg ellenértékeként mennyi vizet termelünk és abból a budai, illetve a pesti oldal milyen ellátásban részesül, valamint a koncepció l hogyan kapcsolódik a lakásépitési célkitűzéseinkhez. Ennek figyelembe vételével javasolja, hogy a VB I. és II.ütem programját fogadja el. Az egész koncepciót a Főigazgatóság a szószerinti jegyzőkönyvben fog­laltak figyelembe vételével dolgozza át és terjessze ismét a VB elé. Ennek során tegyenek javaslatot a pénzügyi fedezet biztosításéra is. Végül fel kell hivni a Tanács illetékes vezetőinek, valamint a Főigaz­gatóság vezetőjének a figyelmét, hogy a beruházás előkészítése során a legnagyobb gondossággal járjanak ol ós biztosítsák, hogy az élőter­jesztésben szereplő beruházási költségeket nem lépik túl. Határozat : a Végrehajtó Bizottság 4-50. a./ Csepel III.vizmüfejlesztés koncepciójával egyetért, de a jelenleg előterjesztett formájában nem fogad­ja el. Utasitja a Közmű ás Mélyépitési Főigazgatóság ve­zetőjét, hogy a koncepciót a szószerinti jegyző­könyv alapján dolgoztassa át és a többi szükséges részprogramokkal együtt terjessze ismét a Végre­hajtó Bizottság elé, A koncepcióban pontosan tün­tessék fel, hogy a vizmü mikortól mennyi vizet termel és mikor üzemel teljes kapacitással; Határidő: november 30. Felelős:Rymorz Fái “'T*'1' "i ' n ' m 1 it T' 111 ' b./ utasitja a Közmű és Mélyépítési Főigazgatóság veze­tőjét tájékoztassa a Végrehajtó Bizottságot, hogy a beruházáshoz szükséges 103 millió forintot mi­lyen korábban tervezett munkák terhére kivánja biz­tositani ; Határidő: augusztus 7. FelelősT~Aymorz Pál c./ utasitja a Közmű és Mélyépitési Főigazgatóság ve- zotőjét vizsgálja meg, hogy a Fővárosi„Vízmüvek saját vállalatiéjlesztósi alapjából miért csak 81 millió forintot fordít a vizmü fejlesztésére és erről a Végrehajtó Bizottságot tájékoztassa; ti Határidő: augusztus 21. Felelős”: Rymorz Pál 451. utasitja a Tanács illetékes elnökhelyetteseit, vala­mint a Közmű és Mélyépítési Főigazgatóság vezetőjét, hogy a beruházás előkészítése során a legnagyobb gon­dossággal járjanak el és biztosítsák, hogy az előter­jeszt esben szereplő beruházási költségeket nem lepi túl; Határidő: folyamatos Felelősek: Giltner Andor, Kőmives István, Rymorz Pál 452. jóváhagyja a Csepel Ill.vizmüfejlesztés I.szakaszát képező' viztermelotelep beruházási programját az alábbi i előírások mellett: i ti il : -J , ta—

Next

/
Thumbnails
Contents