1974. június 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
733
- 3 ti • • ítél* j Ez azért is kívánatos, mert a beinduló szanálásokkal várhatóan több olyan megszűnéssel kell számolni, ami a jelenlegi ellátottságban feszültséget eredményezhet.A t. Végrehajtó Bizottság által 1974. április lo-ón tárgyalt és el- r fogadott V. ötéves tervi lakástelepitési koncepció a XIX. kerületben nem számol magánerős telepszerű társasházépitéssel, hiszen az,előbbiekben tárgyalt kerületközpont rekonstrukcióját veszi tervbe. A kerületi beszámolóban felvetett magánerős telepszerű társasházépitési területek jelentős szanálást vonnak maguk után. Amennyiben a javaslatba hozott két telepítési hely számításba vehető, úgy gondoskodni kell arról, hogy az,elfogadott koncepcióból mely terület, vagy terűí letek maradjanak ki. Figyolammel a t. Végrehajtó Bizottság korábbi útmutatására, amely szerint vizsgálni kell további szanálásmentes vagy kisebb szanálással járó területek beépitési lehetőségeit, megi fontolandó a kerület által javaslatba hozott területek tervbe való felvétele. ! Mindezek figyelembevételével a XIX. kerületi Tanács VB beszámolója általában jól tükrözi a kerUleti helyzetképet, az összeesik a Fővárosi Tanács távlati elgondolásaival, illetve ierveivel. i > Kérem a t. Végrehajtó Bizottságot, hogy a XIX. kerületi Tanács Vég- I rehajtó Bizottsága előterjesztéséhez adott kiegészitő jelentésünket elfogadni szíveskedjék. « i ' ' Budapest, 1974. május 27. 11 föfö-w fö ,/Győri László/ mb. főosztályvezető Lábain; /Kőmivesikstván/ tanács elnökhelyettes i ra UjT -pY | ;r n ■ "1 • -"