1974. június 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

421

Elnök : Akkor lakótelepi beruházás terhére kell csinálni. Jó, elvtársak, rendben van.. Javasolom, fogadjuk cl azzal a megkötöttséggel, hogy a tervezési munka során azt kell érvényesíteni, hogy a költségek ne emelkedjenek. Olyat hoz­zanak vissza, ami ennek megfelel, tervezzék szerényebben a dolgo­ti kát, de ne hozzanak vissza jelentős áremelkedést. Lehet, hogy 3-4 millió forinttal emelkedik, de nehogy visszahozzanak olyat, hogy 3u-4o millióval több. Ebből okulnunk kell, oz a vita, ami ezzel kapcsolatban van, már az óbudai építkezésnél is annakidején tulajdonképpen felmerült * Kőmives István: Itt még komplikáltabb. Elnök : Javasolom, fogadjuk el azzal, hogy , a jövőben ilyen ügyeket gyorsabban kell lerendezni és nem szabad hónapokon keresztül huzni. X ő m i v e s István. Nem ezen mu^ik, Szépvölgyi > elvtárs. Állítom, hogy a bank eddig még mindent folyósított. Elnök : Akkor ki kell nyomozni, ki a felelős érte, miért halasztódott eddig. Anélkül, hogy valakinek 3 bíráló l szét mondanánk, nyugodtan elhuzzák-lialasztják az ügyek rendezé­sét, ezért nyilván tőlünk 3 szerv felelős: a Kereskedelmi Főosz- | tály, a Terv- és Közgazdasági Főosztály és a FŐBER, és végül még azt hiszik, hogy jó munkát végeztek, holott keményen meg kell őket bírálni, mert mindegyik hibás érte. Jé, okuljunk ebből a jö­vő tekintetében. I Kőmives István: Közös lónak tűrés a háta. Elnök : Akkor rendezni kell. . I WA ti--------------------------------------- I

Next

/
Thumbnails
Contents