1974. június 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
267
,rr ■ i 2 indulását, sőt első ütemének befejezési időpontját is jelenti. Ennek fontosságát felmérni igazon csak azok tudják, akik a kerület jelenlegi épületállományának és a meglévő nehéz lakáskörülményeknek ismerői. A Főváros a kerület által készített felmérési adatok, valamint megalapozott javaslatok figyelembe vételével, a kerület rekonstrukciós területeként a kerület anyagából ismert területet jelölte ki. E területen belül is az egyik legkedvezőtlenebb műszaki adottságokkalrendelkező Dobó Katica u. - Vöröshadserog u. - József Attila u., valamint a Hunyadi u. által körülzárt területen belül indult be a rekonstrukciós építkezés I. üteme, melyből az első épület 144 lakásában lakók már beköltöztek. Az I. ütemben felépülő 504 lakásból álló lakótelep Vöröshadsereg úti részén, annak szegélyeként földszintes üzletház, valamint járulékos beruházásként a Dobé Katica u. - József A. u. - Arany János utcák közötti szakaszon 60 fh-es bölcsőde és 150 fh-es óvoda felépítését tervezzük. Az I. ütem kibővített lakásépitési programja is még a IV.ötéves terv időszakában kerül befejezésre. A Főosztály megrendelése alapján a teljes rekonstrukciós terület részletes rendezési tervét a BVTV készíti. A terület szabályozási és területre lliasznéiási terve a Városrendezési Osztályon jóváhagyás alatt áll. Az I. ütem folytatásaként az V. és VI. ötéves terv időszakában mintegy 11.000 lakás megépítését tervezzük a 4. sz.Házgyár termékeinek felhasználásával. A főváros V. ötéves tervi időszakra vonatkozó komplex lakás- * ||§| | építési javaslatában a kerület 6.000 lakással szerepel. A tervezet szerint a rekonstrukciós terület - a Határerdő közvetítésével a József A. lakótelephez csatlakozva - városkompozició szempontjából annak folytatását jelenti. Az Üllői ut mentén megkezdett erőteljes beépítés folytatása pedig városképi hangsúlyt ad a Vöröshadsereg ut menti területeknek. A kerület részéről felmerülő jogos igényre való tekintettel a kul- tur és üzletcentrumot tartalmazó városrészközpont részletes rendezési tervét az első díjas pályaterv figyelembe vételével osztályunk a BVTV- | nál ni egrendell. ol 55 \ i-----------------------------------i