1974. május 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

449

» ) j Lozolag. Szerelném elmondani, "hogy a pénzügyi fedezetben 370 mil­lió forint szerepel, de két bontásban. 270 millió az épitésre, Ós 100 millió a berendezésre, vagyis egy átetellel lejjebb. Hogy milyen forrásból szeretnénk lakásokat kapni? Azt a gondolatot vetettük fel, hogy miután a kereskedelmi hálózatnak nagy kapacitású egységeket értelemszerüleg csak forgalmi csomópon­tokon lehet épiteni, ezt most szükebb vagy tágabb értelemben ért­jük, tehát nemcsak a közlekedésre, igy a Moszkva térre és hason­lókra. Ezek a helyek azonban ma ik lakásokkal foglaltai:. Az V. ötéves tervi lakáshelyzet függvényében igy a kereskedelem részé­re szanálás céljából nem lehet lakásokat biztositani, és ez a kö­rülmény egyben megakadályozza azt is, hogy eeeken a csomópontokon épüljenek nagy kapacitású egységek. Erre gondoltunk tehát, amikor felvetettük, hogy indokolt a kereskedelmi fejlesztés céljára is lakásszanálásokat biztositani, úgy, ahogy most a városrendezés, © illetőleg a közlekedés-fejlesztés keretében folyik. Értelemszerü­leg nekünk nem ágazati, lakás kell, hanem ami a városrendezési ter­veken belül van biztositva. Nekünk teljesen mindegy, a lényeg az, hogy ilyen célra is indokolt lenne lakásszanálást figyelembe venni. A központi nagyáruház! A Madách téren felépülő nagy áruházról van szó. Elnézést kérek, hogy nem irtuk bele az anyagba, 7 de annyira természetes már bennünk,hogy fel sem merült, hogy hol. Ez a téma elég régóta, még a második ötéves terv óta állandóan napirenden szerepelt. Pol.Biz. határozat is született az áruház épitésére. Nagy elvtárs kérdésére azt tudnám mondani, hogy álta­lános fejlesztési Kks koncepciónk a belterület tehermentesítése, > amelyet mi szaknyelven osztott koncentrációnak hívunk. Lényege az, , hogy elsősorban a hat városrész-központban képezzünk ellenpóluso­* ti ’ -I I 55.

Next

/
Thumbnails
Contents