1974. március 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

42

, '| A gazdálkodási elvek alapján a filmszínházak építtetése a vállalati } keretekben működő FÖMO feladata. Miután a végrehajtandó rekonstrukciós feladatok rendkivül költségigényesek, a vállalat anyagi lehetőségei csak 2 új filmszínház felépítésére /XIV., Őrsvezér tér, XIX.kér. Hunya­m di Filmszínház pótlása/ es egy indításra /XV., Újpalotai Hp*/ adnak le­hetőséget. Indokoltnak látszik, hegy a Főváros - az ügy művelődéspolitikai fontos­ságát elismerve - teíVciklusonként egy-egy filmszínházat építsen. A követ­kező tervidőszakban - figyelembe véve, hogy a XI.kér. kelenföldi film­színház átadására 1976-ban kerül sor - ebben az esetben négy új filmszin- í házzal gazdagodhatna a főváros. A kiemelt központi közművelődési intézmények tevékenységét a tárgyi fel­tételek további komoly mértékű javításával szükséges segíteni. A Fővárosi Levéltár munkájához olyan feltételeket kell teremteni az V. { ötéves tervidőszakban, hogy a nagy értéket képviselő iratanyag megfelelő | elhelyezést nyerhessen és az intézet eleget tudjon tenni a számára megha­tározott igazgatási, népművelési és tudományos feladatoknak. Ehhez új korszerű objektum létesítésére van szükség. Figyelembe véve az igényelt új létesítmény jelentőségét és annak magas költségigényét., indokoltnak tartanánk a beruházás kiemelt állami támogatását. A Budapesti Történeti Múzeum kiállításainak száma, azok látogatottsága tovább emelkedik. Indokolt folytatni a rendkivül gazdag anyaggal rendel­kező Kiscelli és AQuincumi Múzeum rekonstrukciós munkáit. ? K>'! r A Fővárosi Állat- és Növény kertben a természettudományos ismeret-terjesz­I ' tés, továbbá a tudományos kutatómunka továbbfejlesztése a feltételek na­1 gyobb ütemű korszerűsítését igénylik. Több épület rekonstrukcióját szük­fi séges végrehajtani. Erőteljes az igény a technikai felszerelés fejleszté­sére, Megvalósításra vár az eredetileg IV. ötéves tervi feladatként ki­tűzött új Akvárium felépítés is. Költségigénye azóta jelentősen megnöve­I kedett. 1 A Fővárosi Vidám Park saját erőforrásaira támaszkodva biztosítja üzem­I egységei rekonstrukcióját és új egységek létesítését. Fő törekvése, a I lakosság változatos és zsúfoltság nélküli szórakoztatásának biztosítása. 8 . £ , r ■ ~ \ - 39 -

Next

/
Thumbnails
Contents