1974. március 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

35

Számításaink szerint 250 új nevelőre, 20 pszichológusra, logopédusra lesz szükség a nevelőotthonoknál és a gyógypedagógiai intézeteknél - a kollégi­umoknál , tanulóotthonoknál pedig mintegy 100 nevelőre. A képzés csak rész­ben biztositja a felmerülő igényeket. A pedagógusok felkészítése az új nevelési feladatokra A 70-es évek végén életbelépő új pedagógiai dokumentumok bevezetésére, a gyorsan megújuló tudományos, módszertani, oktatástechnológiai eredmények gyakorlati elterjesztésére minden eddiginél intenzivebb és nagyobb volu­menű pedagógus tevábbképzés megszervezését tervezzük. Enélkül nem lenne meg a kapcsolat a gyakorlat és a közoktatáspolitikai, pedagógiai irányítás között. A számítások szerint a továbbképzési kapacitást a mainak háromszorosára szük­séges emelni - ogyben kihasználni az egyetemekkel, főiskolákkal való együtt­működés lehetőségét is. Az V, ötéves tervben fel kell építeni a több mint 60 éves működő, de kapa­citásában már semmiképpen sem bővíthető Fővárosi Pedagógiai Intézet új épü­letét, amelyben elhelyezhető volna a Fővárosi Pályaválasztási Intézet is - esetleg a két intézményt szervezeti egységbe vonva. 2 2• Közmüvelődéai és művészeti terület A lakosság minden retegére kiható kulturális-közművelődési tevékenység tartalmát az MSZMP Budapesti Bizottsága ismert határozatai, továbbá a • • • • a- y yy y y y Központi Bizottság közeljövőben nyilvánosságra kerülő elemző értékelés > célkitűzései szabják meg. |wMg|Mu9RKp 1 Legfontosabb feladatunk a munkásság és ifjúság körében hangsúlyozottabbá és hatékonyabbá tenni a tudatot, Ízlést, világnézetet formáló kulturális | tevékenységet. Számolni kell azzal, hogy az életszínvonal további emelkedésével, az is­I kolázottság és a szabadidő növekedésével erőteljesebbé válik és tovább differenciálódik a lakosság kulturális igénye. Ki kell aknázni - az egységes tanácsi irányításból adódóan - a közoktatás, közművelődés, művészet kölcsönhatásának lehetőségeit. I 3* | l~------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ — r " i \ - 32 -

Next

/
Thumbnails
Contents