1974. február 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
905
A felujitási hátralék becslése az 1961. évi épületleltár adatai felhasználásával A felujitási elmaradás megállapításának ezen módszereihez az alapadatokat az állami tulajdonú, tanácsi kezelésű lakóépületek műszaki leltárba vétele /helyszini felméréssel/ szolgáltatja. /A leltározást a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3,103/1959. számú határozatában rendelte el ós végrehajtását az építésügyi miniszter 23/1960. ÉM számú utasításában - a pénzügyminiszterrel ós a Központi Statisztikai Hivatal elnökével egyetértésben szabályozta. A hivatkozott jogszabályok alapján kószitett leltár először biztosított teljeskörü - és elvben - egységes szemléletű áttekintést az állami tulajdonú ós tanácsi kezelésű lakóépületek összességének legfontosabb jellemzőiről, de a leltározás gyakorlati végrehajtásában - azóta már bebizonyosodott - a szubjektivitás, a pontatlanság éppen a felujitási elmaradás megbecslését torzította - meG nem állapítható mértékű - hibával. Ebben az elkerülhetetlen szubjektív tévedéseken kivül objektív okok is közrejátszottak: szemléleti utón nem lehetett megbecsülni /még megközelítően sem/ a felujitási szükségletet, hiszen ez nagyban függ az eltakart /rejtett/ szerkezetek állapotától, továbbá az épület volumenre-, korra, felszereltségre stb. vonatkoztatott akkori felujitási normatívák /az előző felújítások tényadataiból leszármaztatva/ mai használhatósága is kétségbevonható. ró A leltározás eszmei időpontjára /1961. X1I.31*/ vonatkoztatott és kidolgozott felujitási elmaradás kimunkálása annak idején semminél többet mutató /tehát az adott viszonyok között nagyra becsülhető/ információ volt, de több oknál fogva nem hordozta magában perspektivikus használhatóságának lehetőségét. A leltár adatainak feldolgozását és értékelését a BUVÁTI végezte el és azt az Építésügyi Minisztérium Lakáspolitikai Főosztálya adta ki 1964. junius havában.X/ A kiadvány táblázataiban 1/ A kiadvány cime: Az állami tulajdonban álló tanácsi kezelésben lévő lakóépületek műszaki leltárba vételének összesített adatai és azok értékelése opl j 1 — 1 . ír i- 2 I