1974. február 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

36

I i •»- 1 ­A FŐVÁROS SZENNYVÍZELVEZETÉSÉNEK ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSÁNAK PROGRAMJA Bevezetés 1. A PROGRAM CÉLJA ÉS FELADATA, ELŐZMÉNYEK ■ : ■■ j ■ I "A vizligyről" szólő 1964. évi IV. törvény és ennek nyomán kiadott Kormányrendeletek és OVH utasítások hatását vizsgálva - a vízvéde­lem területén elengedhetetlenül szükséges jelentős javulás érdekében- a Minisztertanács 3447/1972. szám alatt határozatot hozott, mely egyéb intézkedések mellett előirja, hogy: fe "A kiemelt jelentőségű ipari területekre..., valamint a fővárosra, a nagyobb vidéki városokra és a balatoni régióra ki kell dolgozni az üzemi és települési szennyviztisztitó telepek rekonstrukciójának és a hiányzó berendezések pótlásának programját az érintett miniszté­riumokkal (országos hatáskörű szervekkel), tanácsokkal, az Egész­ségügyi, valamint az Épitésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium bevonásával." E határozat végrehajtásaként a Fővárosi Tanács VB. Közmű és Mély- , épitési Főigazgatóság - az Országos Vizügyi Hivatallal egyetértésben- intézkedést tett a főváros szennyviztisztitási programjának elkészí­tésére. Az intézkedés alapján a Fővárosi Csatornázási MUvek meg­bízta a Fővárosi Mélyépitési Tervező Vállalatot a programterv ki­dolgozásával, FÖMTERV a feladatát a Vízügyi Tervező Vállalat köz- remüködésével oldotta meg. 1 I ra i fc .1 rí

Next

/
Thumbnails
Contents