1974. február 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
228
% nak tehát egyrészt azt kellene kidolgoznia javaslatom szerint, hogy mi legyen a támogatás rendszere, mértéke és attól milyen eltérés lehetséges le- és felfelé, másrészt hogy az Apittetokazokra [ tői milyen költségtérítéseket kérhet a Tanács, most már xxxa. a jogszabályra támaszkodva, amelyeket most itt citált Viszkei elvtárs. Ezt egy meghatái’ozott záros határidőn belül hozza a tervföosztály a vezetői értekezlet elé, ott megtárgyalnánk és I visszahozná ide a témát a Végrehajtóbizottsághoz megerősítés céljából. Polonyi Károly: Kőmives elvtárs első javaslatának második részéhez kelik egy illusztrációt elmondanom. Az 1. sz. táblázatban szerepel kockába berajzolt 15* sorszám alatt a e XI. ker. Őrmező 528 lakással, itt hiányzik JO millió forint, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium az erre az ötéves tervre eső részt teljes egészében hajlandó megelőlegezni, Írásban vállalja. Minden okunk megvan arra, hogy ilyen előle- | geket elfogadjunk, hiszen ha 1974-ben kezdik meg az építkezéseket, az mindenképp áthúzódik 1976-ra, az V. ötéves tervre. Lényegében ez a lista az első k é|\ pont kivételével teljes egészében az V. ötéves terv magánerős építkezésű áthúzódó ► lakáskontingensének tekinthető. Lr. Reischl Antal: Én más szempontból szeretném megvilágítani Viszkei elvtárs javaslatát. Amit a jogszabályokra való hivatkozással mondott, azt úgy lőhet megszövegezni, hogy költségtérítést egyedül csak a telekárra kaphatunk, illetve ez lakásonként telekköltségként jelentkezik. Nagyon lényeges lenne ezt úgy megvalósítani városépítészeti szempontból is, mert különösen a második csoportba tartozó foghíjas telkeknél jelenleg a társashá zépitkezéseknál igyekeznek minél L — to- 87 I