1974. február 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

126

I A vezetőségek zöme 15- illetve 17 tagú, A szociális össze­tétel általában jé; a munkások ás a nők aránya kisebb a lakóbizottságókánál, utáni feladatok, A választás befejezésével az uj rendeletben lefektetett elvek szerint a kerületi tanácsoknak és népfront bizottságoknak ha­tékony segitséget kell nyújtaniuk a lakóbizottságok uj tarta­lommal, valé működésének megindításához, ! Elsősorban a vezetőségek tevékenységét kell biztositani, mivel az uj szerv, működésének tartalmát, gyakorlati formáját és fo­lyamatosságát ki kell alakitani. Az egységes gyakorlat biztosi­tása a rendelet mellett központi ajánlás kiadását is szükséges­sé teszi, melynek a Népfronttal és a Vöröskereszttel való közös előkészítése már folyamatban van ás azt még január hónapban a kerületi vezetők rendelkezésére bocsátjuk. A választógyüléseken tett közérdekű javaslatok megvalósitását a tanácsi tervek készítése során fontos feladatként kell kezel­ni, a tavaszi tanácstagi beszámolóknál helyes rá visszatérni, A vezetőségek éves munkatervbe fogják a legfontosabb fela.da- , taikat megtervezni, ' Ezek között helyet kell kapnia a lakóbizottsági tagok és fele- lősök tájékoztató előadásai megszervezésének azokról a jogsza­bályokról, munkamódszerekről - elsősorban az uj lakóbizottsá­gi rendeletről és a házirendről - amelyek alapos ismerete mun­kájukban nélkülözhetetlen. Ehhez a feltételek megvannak, a lakóbizottsági rendeletet a lakóbizottsági elnökök és felelősök már megkapták és az ingatlankezelő vállalatok rövidesen a há­* zirendet is biztosítják szamukra, I m Ltó ~ I ■ fc _ 8 ­eredeti javaslatát fogadták el,

Next

/
Thumbnails
Contents