1974. január 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
101
1 I 1 fc fc- 18 i ebből a nagy volumenből adudó technológiai kor szeriisi té ssel is növeljék a kapacitást, még blokkos építkezést is csinálhatnánk. Elnök: 'italában azt csináljuk! Dr. Reischl Antal: Gépesített formában. F a j k o s Aladárné dr.: Tisztelt Végrehajtóbizottsági A Kovács elvtárs által felvetett kérdések közül egy kérdésre szeretnék tájékoztatásul reagálni, éa e2 a következő: felvetik állami területeknek a szövetkezetek kezelésébe való adását, illetve az állami területtel való gazdálkodés megoldását. Ug.y látom, hogy a szövetkezeti mozgalom térhódításával együtt merülnek fel olyan sajátos kérdések, amelyeket menetközben kell megoldani, tudniillik tényleg létezik a házon belül egy ilyen vita, felmerült ez a lágymányosi szövetkezeti áruház területének kijelölésénél ér annak kezelésbe való adásánál, amire vezetői döntés volt. Ez a döntés térxta fel ezt a problémát és pattantotta ki azt a vitát, hogy az érvényes jogszabályok szerint a szövetkezetek - mivel a szövetkezeti tulajdon minőségileg különbözik az állami tulajdontól - nem kezelhetnek állami területet. Igazgatási főosztályunkon és városrendezési főosztályunkon a házon belüli ille| tékesek ezt a témát már fel is dolgozták, mivel a SZÖVOSZ áruház kényszeritette őket arra, hogy ezt a kérdést megoldják. A jövő heti vezetői értekezlre szeretném ezt a javaslatot előterjeszteni, most csak tájékoztatásul említem. Először ezt a vezetőknek kell megkonzultálniok és ezenkivül az fcVM-mel kell tárgyalni. Mivel olyan jogszabályi döntés van, hogy ilyen esetekben az építésügyi miniszter felhatalmab zését kell kikérni, ezt minden ilyen esetben a szövetkezeti # _________________________ító_____________________| I