1973. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

306

I I i- 21 ­A nevelés-oktatás folyamata intézményesen az óvodában kez­dődik. Egyik jelentős eredménye a fővárosi nevelésügynek, hogy az óvodai nevelő munlca az elmúlt néhány év alatt elis­merten magas színvonalra emelkedett. Történt pedig ez akkor, amikor a javuló fővárosi születési arányok egyre több óvodai férőhelyet, a meglévő óvodák 120-130 %-os kihasználását kö­vetelték. A társadalmi aktivitás ebben a kérdésben mutatko­zott meg a legszemléletesebben: a főváros történetében elő­ször valósult meg olyan program, amely a IV. ötéves terv végére mintegy megháromszorozza az előző tervciklus idejon létesitett óvodai férőhelyek számát! A tanácsok, az üzemek, a társadalmi szervek összefogásából az elmúlt egyetlen év i során már csaknem annyi óvodai férőhely létesült, mint a III. ötéves terv egész időszakában. A munka azonban ezzel nem áll meg! Bebizonyosodott, hogy az óvoda as iskolai elő­készítés szempontjából, a gyermek tanulmányára sok éven át kiható, rendkivül fontos pedagógiai intézmény. Bi koll ér­nünk, tehát végső soron, hogy minden gyermeknek a rendelke­zésére álljon. El kell érnünk továbbá, hogy az óvodára épü­lő iskolai előkészítéssel, a pedagógusok szemléletének és módszereinek korszerűsítésével az egyes iskolák között - kivált a külterületi iskolák rovására - ma még meglévő ellá­tásbeli hiányosságok felszámolásával a főváros általános iskolái egységes színvonalú, megbízható alapot nyújtsanak a továbbtanuláshoz. középfokú oktatás színvonalának emelése érdekében fővárosunk már eddig is igen sokat tett. Euclcnek as intézményeknek munkája egyre inkább kezdi elveszíteni korábbi oktatáscentri­kus mivoltát, mindinkább a fiatalok nevelésének fontos in­tézmény-típusává válik. A jövőben két fő követelményt kell erőteljesebben érvényesíteni a gyakorlatban: egyfelől szivo- nalasan megoldani a jövő szakembereinek képzését, növelé­sét. másfelől biztosítani a budapesti munkás-utánpótlást. Ugyanakkor előkészíteni a fiatalok szervezett és öntevékeny továbbfejlődését. Ennek megfelelően javítjuk a gimnáziumok lehetőségeit kettős funkciójuk teljesitósore. A szakközép­iskolák és szakmunkástanuló intézetek olyan korszerű rend­goő ! | : ---------------------------------------------------------­” to [ —i

Next

/
Thumbnails
Contents