1973. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

614

0 1 i J- 14 ­kész helyzet elé állítottak bennünket. Az időpontra vonatkozó eddigi egyeztető tárgyalások nem hoztak eredményt. A kérdés' hordereje igen nagy, mert ha a rekonstrukcióhoz a bejelentett időpontban hozzákezdenek, veszélyeztetve lehet a tervezett 47 ezer lakás, annak ellenére, hogy a 4.sz. Házgyár a tervezett kapacitásán felül 1.2oo lakást tudna adni. A kisebb alapterü­let ellenére bekövetkező árszintemelkedés miatt máris fedezeti problémák jelentkeznek. A döntést megítélésünk szerint az ÉVM és a Főv. Tanács vezetőinek közösen kell - az érdekek össze­hangolásával - meghoznia# k h./ A célcsoportos lakásberuházások gyors, jó minőségű és gazdasá­gos megvalósításával kapcsolatban még mindig megoldatlan az e- zeket a követelményeket megvalósító vállalati dolgozó anyagi érdekeltségének biztositása, melynek érdekében javaslatunkat ismét előterjesztettük. V./ Javaslatok Az előbbiekben feltártuk a célcsoportos lakásberuházások jelen­legi helyzetét, vázoltuk a várható eredményeket és az azok rea­lizálása érdekében megvalósításra váré kérdéseket, lz utóbbiak­kal kapcsolatos tevékenységek és intézkedések folyamatban van­nak, ezért határozati javaslatokat nem tartunk szükségesnek élőt erjeszteni. A célcsoportos lakásberuházások megvalósításával kapcsolatban általánosságban kedvezőnek Ítélhető kép kialakulását nagymér­tékben elősegítette az MSZMP PB,, az ÉVM és a Főv. Tanács ve­zetőinek több izben folytatott tárgyalása és jelentős ered­: \ j l I i l I i * ~ ____________________________________________rf --------------------------------­x- ­___—----------------“-----------­\- ' * '*

Next

/
Thumbnails
Contents