1973. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

45

I L . i IV. Az államigazgatási jogpropaganda A szakigazgatási szervek jogszabályokkal, köz• . I lakóbizottságok elnökei részére évenként tar­lönyökkel, szaklapokkal való ellátottsága megfc- tünk tájékoztatót. Két év óta, évenként 9000 pél­lelő. A jogszabály nyilvántartás rendezett. Az ősz- dányban írásban tájékoztatjuk az összes Inkns­tályok részben saját munkájuk megkönnyítésére, igénylőt, hogy a besorolásában hányadik ké­részben az ügyfélszolgálatnál kifejtett jogpropa- Íven állanak, és a kategórián belül az adott évben ganda céljára számos tájékoztatót készítettek, illet- hány lakás kerül elosztásra. 1, módszerrel csók­ve azokat az újonnan megjelent jogszabályoknak kentjük a lakásigénylők közötti nyugtalanságot, megfelelően módosították. amely a korábbi tömeges ügyfélforgalmat is ércz­A szakigazgatási szervek a kerületi tanács 45 hetően csökkentette. ezer példányban negyedévenként minden bérlőnek eljut- Egyes osztályaink időnként a kerületben mű­tatott irzsébetváros"-\v.m rendszeresen közölnek ködő 12 körzeti párta/apszfrveze/ben is tartanak. olyan tájékoztatásokat, amelvek az állampolgárok közérdekű tájékoztató előadásokat a lakosság részé­felvilágosítását célozzák. A jogpropaganda része- re. Ilyen volt pl. az. ellátás helyzetéről, az új lakó­ként kiküldött tájékoztató anyagokat, a tanács- bizottsági rendeletről és az új házirendről szerve tagok a területen végzett munkájuk során fel- zett vita, a kerületi Vöröskereszt bevonásával az használhatják. Tervbe vettük, hogy a házasu- egészségügyi törvénv főbb vonásairól szóié) is­iók személyi, családi jogi és házassági vagyonjogi mertetés stb. A jövő évtől a Hazafias Népfront kérdéseiről a családi életet érintő különféle tudnivalók- kerületi bizottságával együttműködve tanácsta­ról ez évben népszerű tájékoztató füzetet készt- gok fórumát kívánjuk létrehozni, s ott részükre tünk, melyet a házasulok rendelkezésére hocsá- havonként, illetve kéthavimként tájékoztatót tar­tunk. tünk államigazgatási és helyi politikai kérdésekről. V. A lakossággal való kapcsolat során felmerülő, gyakorta visszatérő problémák A szakigazgatási szervek munkája nem választ- kai dolgozó. A kh. 3500 lakáscsere igénylő 70%-a ható el azoktól a társadalmi próhlémáktól, ame- komfortnélküli, egészségtelen, rossz minőségű lyek a lakosság gazdasági, szociális, kulturális és lakásban lakik. egészségügyi ellátásában jelentkeznek. A kölcsö A VII. kerületi IKV által kezelt 39 352 bér­nősen egymásra haté) igazgatási és várospolitikai lemény 45%-a szoba-konyhából áll, az összes la­tenyezők és gondok közül különösen az alábbi- kásállomány 32%-a pedig komfort nélküli. Az > akra kívánunk rámutatni: üzletlakások száma 300, a társbérletek száma A kerületet a köztudatban, de helyenként a 5000, amelyek gyakran a lakóházakon belüli vi­hivatalos fórumokon is nem munkáslakta keni- szályok és hatósági munka forrásai, létként tartják számon, holott ez nem így van. A zsúfoltság mellett a normális kereskedelmi Igaz, hogy a kerületben nagyipari üzem nem mű- és vendéglátói forgalmat is kedvezőtlenül befo­ködik, de a felnőtt lakosság jelentős része, 45 lyásolja, hogy az üzletek zöme az utóbbi evekben 50%-a fizikai dolgozó. tett örvendetes fejlődés ellenére szűk, raktártérrel A két négyzetkilométernyi területen 116 ezer alig, vagy nem kielégítő mértékben rendelkez­lakos él (58 ezer fő/km2 világviszonylatban is ki- nek. A fejlesztést lehetetlenné teszi, hogy az iizle­emelkedő), amely különösen nehezíti nz életkö- tek falszomszédságában sok esetben lakásnak al­rülmcnyeket. kalmatlan helyiségekben lakók helyezkednek el,- A 6500 lakás nélküli igénylő közel 60%-a fizi- egyes épületek udvaraiban a földszinti lakások ó I _ , ­i | 1 * mmm .— ii X ***999 » - c-Hp

Next

/
Thumbnails
Contents