1973. október 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
238
/Szünet után/ Elnök: Folytatjuk a Végrehajtóbizoútság ülését. A 4. napirendi pont: Kiinduló adatok és keretszámok megállapitása az 1974. éves terv készítéséhez. Dr. Viszkei Mihály: Tisztelettel jelenteném, hogy nem helyes az a kifejezés, hogy keretszám, mert lényegében ezek kötelező jellegűek. Kassai Frigyes: Időközben újra lebonyolodott a pénzügyminisztériummal egy tárgyalás. Ennek végeredménye jelen pillanatban nem realizálható, még ha elvileg a pénzügyminisztérium egyért az olyan jellegű igényekkel, amelyek a felújítás területén, a fenntartási költségvetésnél mutatkoznak ugyanúgy, mint ahogy idén, a jövő évben is ezeket vizsgálat tárgyává teszi és mintegy 30 millió forintot fog bizto8itanl. Ez az egyik témakör. A második témakör további 24 millió forintos differencia volt. Az első pénzügyminisztériumi tárgyalásnál ugyanis 140 millió forintos többletigénnyel léptünk fel, ebből 116 millió forint kielégítésre került, a további 24 millió forintra a pénzügyminisztérium hajlandó visszatérni 1974- ben az 1973* óvi pénzmaradványok elszámolása után. Azok a számok, amelyek a fenntartási költségvetést illetik, olyan előzetes számok, amelyek felső szinten kerültek kialakításra, ennek alapján fogják összeállítani a szakigazgatási szervek, valamint a kerületi tanácsok tényleges költ sé gvetésüket. Két nagyon nagy problémát szeretnék megemlíteni, az egyik a költségvetési intézményeknél meglévő felujitási 1% ti l- 96 t y mttern , tmmmm