1973. szeptember 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
152
Ezen kivül tisztelettel kérem az engedélyt még pár szó hozzáfüzésére. A Fővárosi Főügyészség részéről kaptunk olyan értelmű észrevételt az 5* §• /3/ bekezdésében lévő diszitésnél, ill. azok kitűzésénél, hogy követelményeket állitsunk fel. A Főügyészség az OESz 125* §-ára hivatkozik, azonban az építésügyi miniszter rendelkezéséből a 125. §. nyilvánvalóan tévesen lett megjelölve, mert az a lőszerekre vonatkozik, a fegyveres testületek lő- és gyakorló tereire. Javasolom a 139. §-át figyelembe venni, tekintve, hogy raagasabbrendü jogszabály. Nem hinném, hogy abból a rendeletből szóról-szóra át kellene venni, legfeljebb hivatkozásul lehet a bekezdésben szerepeltetni. Tehát a lobogózásra az OESz idevágó rendelkezését kell figyelemmel kiérni. Azért javasolom többek között ebben a szövegezésben, mert jelenleg az OES± átdolgozás alatt van, az uj még nyomdában van és nem biztos, hogpa két szakasz össze fog vágni. A továbbiakban még azzal szeretném kiegészíteni az anyagot, hogy a rendelettervezetet megküldtük a Jogi Bizottságnak véleményezésre, Katona elvtárs azonban közölte velünk, hogy Berényi elvtárs egy rendelet érdekében nem hivja össze a Jogi Bizott-á ságot ós a Jogi Bizottság általános véleményét a tanácsülésen fogja közölni. R y m o réz Pál: A díszkivilágítással kapcsolatban volna kiegészíteni való. A 3* §-nak még egy bekezdéssel való kiegészítésére gondolunk. A szöveg a következő: n /2/ Az aggx/l/ bekezdésben szabályozott eseteken kivül politikai, társadalmi v i tt ra---------------- X tó i- 14 mm i■ ii.ii