1973. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
315
! í A harmadik szakasz épitését már az V. ötóvea tervidőszak- ban el kell kezdeni az 1982-83 évi befejezés érdekében. Ennek feltétele a második szakasz előterjesztett programjának teljesítése és a harmadik szakasz építésének megkezdése 1979-ben. A metróhálózat további vonalai közlil meg kell említenünk a Dél-budai vonalat, melynek épitését ugyancsak a következő tervidőszakban kell elkezdeni. A vonal építésének aktualitását elsősorban utasforgalmi szerepe adja, nem hagyható azonban figyelmen kivül, hogy az észak-déli vonalról a mélyveze- tésü részt építő kapacitás 1978-tól felszabadul. A vonal Budafok városközpont - Móricz Zsigmond körtér - Kálvin tér - Baross tér - Bosnyák tér - Újpalotai lakótelep között húzódik. Elsőnek - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - a városközpont alatti részt kívánjuk megépíteni, a Móricz Zsigmond körtér - Kálvin tér között. Az észak-déli metróvonal harmadik szakaszának beruházási javaslatát, valamint a dél-budai metróvonal érintett szakaszának anyagát a további döntések meghozatala céljából 1974. június 3o-ig oz Állami 'i’ervbizottoág elé terjesztjük. A közxíti közlekedés megjavítása: Az észak-déli vonal Uzembehelyezéoe lehetővé teszi a közutak zsúfoltságának csökkentését, elsősorban a felszini tömegközlekedés nagyarányú felszámolása révén. a./ Megszűnik az Üllői úti villamos a Nagyvárad tér - Határ út között /a Nagyvárad tór - Kálvin tér közötti villamos már nz I. szakasz üzembehelyezésó- vel szűnik meg./ b./ Megszűnik a Madách tér - Marx tér közötti villamosvonal, és a Váci úti villamoavonal a Marx tór - Élmunkás téx* között, továbbá a Kádár utcai villamos végállomás. y V * i to- .. . V- 16 -