1973. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

247

i i tf- 56 ­Ugyanakkor a nem tanácsi, de a lakosság mindennapi ellátásával összefüggő egyéb vizsgálatok során erősitsék kapcsolatukat ezen vállalatokkal, mert nyilvánvaló, hogy ez a kerület lakossága számára nagyon fontos. Ami a személyi feltételeket illeti, Fórján elv­társ, Horváthné elvtársnő és más elvtársak erről szóltak. Egy ddgot szeretnék elöljáróban ezzel kapcsolatban mondani. Ismere­teim szerint Horváthné elvtérsnőnek nincsen birtokában a Minisz­tertanács nemrégiben megszületett határozata, ezt a mi Végrehajtó Bizottságunk sem ismeri. Most olyan feladatot adni a kerületi tanács vb-nek, amit nem ismernek, nem lehet, máskülönben, amit Fórján elvtárs mondott igaz és helyes. A Fővárosi Tanács tiszt­ségviselőinek értekezlete tárgyalta a Minisztertanács határoza­tából adódó fővárosi feladatokat. Itt bizonyos dolgokat elhatá­roztunk, amelynek megválóéitáeá folyamatba kerül. Többek között azt is elhatároztuk, hogy a kerületi tanácsok elnökeivel ezt a témát meg kell beszélni, nevezetesen konkrétan azt is, amit Fór*; ján elvtárs mondott. Ennek van egy másik oldala is, amiről szintén sző volt, a tanácsi dolgozók jelenlegi jövedelmi szintje. Nagyon nehéz ezen szép elvet úgy megvalósítani, hogy a kormányhatároz a? tót nem ismerjük. Mi is azt mondjuk, mint a többi elvtárs, Fórján elvtárs, várhatóan a közeli hónapokban - ez nem ezt az esztendőt f°gja jelenteni - valamilyen hatásos dologra sor kerülhet. Ami az ügyfélszolgálati tevékenységre vonatkozik, még ha módosította is Horváthné elvtársnő a kérdésekre adott vá­Út vk » ■ . — twmm m nm * ’»

Next

/
Thumbnails
Contents