1973. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

602

I tó t- 2 - i A törvény végrehajtása tárgyában kiadott 30/1971./X,31./ Korm.sz.ren­delet 56.§~ának /l/ bekezdésében foglaltak alapján az állami törvényes. ségi felügyeletet a szövetkezet székhelye szerint illetékes fővárosi kerületi tanács végrehajtó bizottsága a szövetkezet tevékenysége sze­rint illetékes szakigazgatási szerve utján gyakorolja. Az adott esetben a szövetkezet működése a XIV. kerületben megszűnt és telephelyét a X. kerületbe helyezte át. A hivatkozott jogszabályi ren­delkezésekre figyelemmel a XIV. kerületi Tanács V.B. a szövetkezeti alapszabály módosításának jóváhagyására nem illetékes, minthogy erre csak az uj telephely szerinti X. kerületi Tanács V.B., mint az állami törvényességi felügyeletet gya. orló szerv jogosult. A XIV. kerUleti Tanács V.B. határozata tehát csak arra szorítkozhatott volna, hogy tu­domásul vegye a szövetkezetnek a kerületben való megszűnését éo a Kereskedelmi Osztályt az ezzel kapcsolatos intézkedések megtételére utasíthatta volna. A hivatkozott jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel javasoljuk a jogszabálysértő V.B. határozaté megcemmioitósét. Határozati javaslat: A Végrehajtó Bizottság a XIV. kerületi Tanács V.B. 79/1973.sz. határozatát, mint jogszabály- sértő rendelkezést a Tt.45.§.f./ pontjában biztosított hatáskörében megsemmisíti. Utasitja a XIV. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságát a jogszabálysértés megszüntetésére és a jogszerű határozat meghoza­talára. Határidő: a XIV. kér. Tanács V.B. következő ülése Felelős: a XIV. kor. Tanác3 elnöke f JlÍU h í Budapest, l$j3. augusztus 1. J Hl ^ ti // / Hr. Hagy Ernő / Láttam: j ^ [ L- főosztályvezető I 7 C ­/Faj kos AladárneCdr-fc / a V.B. titkára J A Sa/tÚ UEM TÁJÉKOZTATHATÓ ! / / -M * ' :tj»

Next

/
Thumbnails
Contents