1973. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

499

f ’ to ' " » 1 I / A félév folyamán megvalósult fejlesztések közül jelentős helyet foglalnak el a IX. és XI. kerületben üzeinbehelyezett szakorvosi rendelőintézetek, melyek működési feltételei­hez a szükséges pénzeszközöket az érintett tanácsok részé­re rendelkezésre bocsátottuk. Az egészségügyi területen folyó évben megvalósuló fejlesz­tések időben történő üzembehelyezése érdekében már az év első felében kezdeményeztük a fogyóeszközök első beszer- i zéséhez szükséges előirányzatoknak az érintett kerületi tanácsok részére történő átadását. Ennek során kereken 7.5 millió Ft-ot biztosítottunk az uj bölcsődék és mintegy 1.5 millió Ft-ot az uj körzeti orvosi rendelők felszerelé­sének költségeire. Az egészségügyi ellátás jobbátétele érdekében javítottuk az egészségügyi intézmények létszámellátottságát, ehhez a szükséges bérkeretek biztosítása mellett 118 uj álláshely létesítésének feltételeit teremtettük meg, melyek egyide­jűleg betöltésre is kerültek. A beszámolási időszak alatt az általános és gyermekkórhá­zaknál átlagosan 15.231 kórházi ágy üzemeltetését bizto­sítottuk, ameüy a tervezetthez viszonyítva el kevesebb. Ennek oka az, hogy tcbb kórházban átépítési, felujitási rekonstrukciós munkák miatt egyes osztályok átmenetileg szouteteltek. A tanácsi kórháza^ fenntartására a félév fo­lyamán 484.7 millió Ft-ot fordítottunk, kereken 38 millió Ft-al többet, mint az előző év azonos időszakában. A szakorvosi ellátás területén a fejlesztésből megvalósult két uj rendelőintézet figyelembevétele mellett a főváros­ban működő rendelőintézetekben átlagosan napi 11.000 órában ig? ___________________ ' ft

Next

/
Thumbnails
Contents