1973. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

360

, f- 81 ­A 18.§ Jí /l/ bekezdésének a/' aixx alpontja szerint kapcsolatot tartanak a tanácsi és nemtanácsi szervekkel, a c/ alpont szerint pedig "szervezik a tanácsi és nem tanácsi szervek együttműködését, feladataik összehangolását". Ez fővárosi szinten megy, de kerületi szinten nem idevaló. Ezért javasolom a törlését. Egy másik ilyen megjegyzés a hasábos anyag 3» oldalának legelső soraira vonatkozik. A Minisztertanács Tanácsi Hiva­tala és a Fővárosi Tanács vezetői között egyeztetett szöveg­ből az jött ki, hogy javasolják, hogy a tanácselnök-helyet­tesek legalább kéthetenkint tart«sanak ügyfél-fogadást, amint ezt a 3« oldalon lévő /4/ bekezdés kimondja. Azt hi­szem, elégséges lenne, ha ezt a lehetőséget is átfogó,xaüt do más szövegezést adnánk, mégpedig olyat, hogy a tanács­elnök-helyettesek havonta legalább egyszer ügyfél-fogadásit tartanak. Ebben benne van, hogy tarthatnak kétszer is, de nem kötelesek. Megjegyzem még azt, hogy a múlt a alkalommal, négy héttel ezelőtt elfogadott anyag 23* §-a felhatalmazást adott a Végrehajtóbizottság titkárának arra, hogy elvégezze a módo­sítások kapcsán szükségessé váló paragrafus-átszámozásokat. A most előterjesztett anyag vonatkozásában erre különösen szükség lesz, mert megbomlott a logikai sorrend, a jelen­legi 88. S helyébe nem az lép, ami itt vele párhuzamosan szerepel és a többi helyébe se. Külön meg fogom mondani a szervezési főosztálynak, hogy miféle átsznmozásra van szük­ség ehhez a javaslathoz képest is. /?/ Végezetül egy gépelási hiba kijavítására szeretném fel­hívni a figyelmet. Az indokolás, tehát az egész anyag lég­i; 360 ■ 1 , to .

Next

/
Thumbnails
Contents