1973. augusztus 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
415
. - 11 t— '■"httm * mp I i _ 59 - 60 A probléma ai, hogy a főigazgatóság vállalatirányi tó munkáját zavarja az a körülmény, hogy a főhatóságok közvetlenül nyúlnak, bele a vállalatok életébe. Erre vonatkozóan azt javasolnám a fői; az gat óságnál©, hogy adjon vállalatai felé olyan báró- jele.-, nem nyilvános, bizalmas jellegű utasítást, hogy az ilyen, megkereséseket minden esetben jelentsék be a főigazgatóságnak és csak a fél. az ató á óllá ifoglalása után történjék, berni. A főigazgatóság az eljárás során szólhat a tárcának, hogy nem helyes, hogy ilyen részkérdésben ők konzultálnak, lehet, hogy azt mondja, rendben van csináljátok meg. Ha ezt a veszélyt kikapcsoltuk belső intézkedéssel, akkor a tanácsülés elé menő anyagból - bizonyos célszerűségi meggondolásból - javasolom kihagyni. Ha itt szerepelt a VB-nek erről tudomása van és egyetért azzal, hogy a főigazgatóság ilyen módon szabályozza ezt, akkor javasolom kihagyni a tanácsülés elé menő anyagból. Mindenféleképpen javasolnám kihagyni "a jó munkáért járó elismerést11 különösen a zárójeles részt " Kiváló Vállalat cim odaitélé- se" amely érvényes kormány és SZOT együttes határozaton nyugszik. Azt hogy rossz, nem itt kell megoldani, még zárójelesen sem. Ezt minden körülmények között javasolom kihagyni. Egyébként a jelentést jónak tartom. A I m Ü *