1973. augusztus 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

I I J ti- 27 ­rativ bizottságokra helyes épiteni, ami már az előző választásoknál is bevált, A választások választókerületen belüli szervezésére, illetve a választógyüléssk előadójául a kerületi tanács­tagok felkérését javasoljuk, akik a lakóbizottsági fe­lelősök éa elnökök, valamint a társadalmi szervek aktival segítségével végezzék az előkészítő, szervező munkát. Mivel előadói funkciójuk lehetővé teszi, hogy rövid tá­jékoztatást adjanak a tanács tevékenységéről, előadásu­kat egyúttal tekintsük tanácstagi beszámolónak is, ami­re ebben az évben más formában lehetőség nincs, A választógyülésekre való mozgósítás elsősorban a lakó­bizottságok utján cs a körzeti pártszervezetek, valamint a házegószsógőrök segítségével történjen, A gyűlések levezetését végző elnökökről a Hazafias Nép­front, illetve a társadalmi szervezetek gondoskodjanak, de felkérhetők e feladatra a lakóbizottsági felelősök isr Jegyzőkönyvvezetésre tanácsi - igazgatási, intézményi, vállalati - dolgozókat, lakóbizottsági felelősöket ós erre alkalmas aktívákat kell ig iybe venni, A választások megtartásához szükséges segédanyagokat, a mozgósítást elősegítő hirdetményt, meghívót a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai - a Hazafias Népfront segitségét igényelve - biztosit:ák, A lakóbizottságok - rnivel általánosan 1953-54 telén választották meg őket először - 20 éve tevékenykednek a közösség érdekében és számos feladat megszervezésé­hez nyújtottak hasznos segítséget a tanácsoknak. Ezért j rá — ^ X * ■ Ktp ___________

Next

/
Thumbnails
Contents