1973. július 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
575
> tf J- 5 ra További feladatok: » 8. A Kálvin tér és környékének foghíjbeépítéseivel - mint Budapest egyik legfontosabb forgalmi terével kapcsolatban - külön tájékoztató jelentést készített a Városrondezési Főosztály. i 9. A Deák téri rendezés tekintetében - Budapesti Nagyáruház - komolyabb előrolépés nem történt. Legutóbb 1972 március 22-én a vezetői értekezlet az alábbiak szerint foglalt állást: ” - Elvileg helyesli, hogy a központi tanácsháza Tanács krt.-i oldalának szanálása után a Nagyáruház a Bárczi István u-i oldalon épüljön fel. A Gerlóczi úti oldalon később felszabaduló terület hasznosításáról egyenlőre nem dönt.- Amennyiben a Belkereskedelmi Minisztérium a Nagyáruház építéséről egyetértőleg nyilatkozik, tudomásul vétel céljából tájékoztatót kell a Végrehajtó Bizottság elé terjeszteni. Ebben már az előzetesen szükségesnek látszó költségkihatásra is ki kell térni.- A szanálás teljeskörü költségkihatását annak figyelembevételével kell kidolgozni, hogy a szanálás a nyomda kitelepítésével kezdődjék. E témában a Nyomda vezetőivel tárgyalásokat lehet kezdeményezni*- Ha a Belkereskedelmi Minisztérium a Nagyáruház felépítését vállalja, a Metró gyalogaluljáróinak tervozését erre figyele nmei kell folytatni.- A központi székházban töytént szanálásért a felelős a Gazdasági Hivatal legyen. t- Pályázat kiírása egyenlőre ne történjen meg.- A tervezés- szanálás előkészítésébe az érintett szakigazgatási szerveket - Gazdasági Hivatal, Kereskedelmi Főosztály, Igazgatási Főosztály - be kell vonni." I 9 Ú ; 4 _ V ■ i m tt