1973. július 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

245

! '! i i t- 9 ­* A KISz vezető és aktivá képzés nyári programja is itt folyik. Mind­két táborunk kialakítását részben a Végrehajtó Bizottság anyagi lehetőségeivel /mintegy 4,5 millió Ft/, másrészt az ÉRDÉRT Vállalat és a Szakipari Vállalat KISz Szervezetének jelentős társadalmi segítségével és munkájával tudtuk megvalósítani. • A testi nevelés fontosságát figyelembevéve társadalmi összefogás­ból a Végrehajtó Bizottságunk tanuszoda létesítését határozta el, melynek előkészítési munkálatai folynak, 1974-ben kerül átadásra. Működésével lehetőség nyílik a tanulók úszás oktatására, a test- nevelési tagozatú osztályok tanterv szerinti foglalkozásának bővi- fo tésére. Foglalkozott a Végrehajtó Bizottság az iskolában folyó honvédelmi nevelés kérdésével is. A határozatok nyomán az iskoláinkban peda­gógusaink lelkes munkája eredményeként színvonalas munka folyik. Létrehoztuk iskoláinkban a honvédéImi szakkörök működtetéséhez * szükséges lőtereket. A Hárshegyi Napközis Tábor területén szabad­t téri gyakorló pályát és lőteret alakítottunk ki, A hazafias és honvédelmi nevelés eredményes oktatását segédeszközök­kel nagymértékben segíti az MHSz, a Munkásodraég egyes alakulatai, Határőr Tiszti Iskola, Zrínyi Miklós Katonai Akadémia és a Pénzügy- őrség. Az iskoláink és e szervek között évek során hatékony együtt­működés alakult ki. Ehhez a munkához jelentős segítséget nyújtanak * a katonatiszt szülők is. A honvédelmi nevelés eredményesebb kibon­takozását a KISz és az Úttörő szervezettel úgy is elősegítjük, hogy V, e mozgalmi szervek nyári programjaiban egyre nagyobb szerepet kap­nak a honvédelmi munkák, A kerület tanulóinak pályaválasztásával és pályairányításával is rendszeresen foglalkozik a Végrehajtó Bizottság, Kerületünk sajá­tosságából fakadóan az általános iskolák tanulói pályaválasztásuknál tt ra i ra ! te. i l _______________________________________________________ i ró ---------------- " m---—---I-----------------------"----------------’-------------' 1

Next

/
Thumbnails
Contents