1973. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

275

i j 0 • í j • "1 Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának „..tt I Terv- és Közgazdasági főosztálya [ ' Egyetértenek: Egészségügyi Főosztály Ipari Főosztály Kereskedelmi Főosztály Közlekedési £ “igazgatóság Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság Müve ődasügyi Főoszt úly Városrendezési és Építészeti Főosztály Tárgy: Több lakótelep és városrész­rekonstrukció beruházási prog­ramjának jóváhagy ása. T. Végrehajtó Bizottság! A Fővárosi Tanács 1973. január 3o-i ülésén elfogadta a főváros felülvizsgált IV. ötéves terveit, ezen belül a lakást 'ruházta tervét is. A felülvizsgált terv több tekintetben változtatott korábbi elképzeléseken, ennek megfelelően rz egyes lakásberuh'- zási programokat is felül kellett vizsgálni. Itten megváltozott állásfoglalás volt pl. oz, ho. y csökkenteni kell a megeshszak­ban épülő lakÚ30t számát és arányát, továbbá, hogy felül kell vizsgálni a szanálásra, lebontásra tervezett lakásos számát. A nagyrészt már elkészült beruházási programok felülvizsgálat? megindult, s első csoportként jelen előterjesztésünk mellékle­teként a t. Végrehajtó Bizottság elé terjesztink öt lakástele- pitési hely beruházási programját jóváhagyás céljából. A beru­házási programok közül - oz Óbuda I. ütem és XXII.kor. Lo nyi u. - már korábban jóváhagyást nyert, azonban módosításuk szük­ségessé vált. Az előterjesztett négy uj lakónegyed programja pedig már a felülvizsgált terv szerint került összeállításra. A könnyebb áttekintés és összehasonlíthatóság érdekében a beru­házások főbb adatait is bemutatjuk külön mellékletben. 273 * re, . . ,<~x 1 i <» I I

Next

/
Thumbnails
Contents