1973. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

141

i i- 23 ­Kisebbségi véleményként jelezzük, hogy az iskolai vi­ták során többen hangoztatták: az általános iskola, egyáltalán az oktatásügy fejlesztése elsősorban anya­gi feltételek függvénye. Nézetük szerint a tértalmi fejlesztést csak az anyagi, tárgyi feltételek optimá­lis biztosítása után lehet elkezdeni. Velük azok vi­tatkoztak meggyőzően, akik maguk is részt vesznek a nevelési feladatok megoldásában, az uj módszerek kere­sésében, akik a tartalmi fejlesztést a tárgyi feltéte­lek javításával együtt, kölcsönhatásban akarják megol­dani. + fővárosi általános iskolai pedagógusok száma kere­ken 9 500 fő. A jelen tanévben iskoláink 53 tanítói és 17 ta­nári állást nem tudtok betölteni. A hiány pótlását 40 képesítés nélküli pedagógus alkalmazásával, illetőleg áttanitással, he­lyettesítéssel igyekeztek megoldani. A felső tagozat szaktaná­ri ellátottsága 37,2 %-os. A demográfiai hullámnak a következő években történő viszonylag gyors emelkedése /lásd 24. oz. táblázat/ - a tanuló- csoportok létszámának növelése mellett is - egyre több nevelő, főleg tanitó alkalmazását teszi szükségessé. A pedagógusképző intézményekben azonban nem végez annyi hallgató, hogy ezt a nö­vekvő igényt ki tudjuk elégíteni. A fővárosban lévő tanítóképző intézet évente 80 nevelőt bocsát ki, kevesebbet, mint amennyi a nyugdíjazás következtében megürülő/ illetve a létszámnöveke- -fo dés folytán szervezett állások száma. Általános iskolai tanár­képzés Budapesten nem folyik. A pedagógusképzés szervezésében az egyre növekvő fővárosi igényt nem lehet figyelmen kivül hagyni. Félő, hogy a következő években emelkedni fog a képesí­tés nélküli nevelők száma, ami az oktató-nevelő munka eredmé­nyét befolyásolja. Elkerülhetetlenül növekszik a pedagógusok túlterhelése is /helyettesítéssel, áttanitással/. Mivel a pedagógusoknak több mint 85 %-a nő, többségében családanya, nagy gond az iskolákban a családvédelem szempontjait is figye­lembe vevő munkaelosztás, az arányos terhelés. í ff : m |-w■'TX—

Next

/
Thumbnails
Contents