1973. május 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
266
* br k. P 'ftHp ■ -tóLflP i I J- 7 A .jelöltekre a javaslatot a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága terjesztette elő. Ezen túlmenően a III. és XI. kerületben a tanácstagok még egy-egy személy jelölését javasolták. A III. kerületben a javasolt kerületi tanácstag mindössze hét szavazatot kapott, igy a szavazólapra nem került fel. A XI. kerületben a Népfront jelöltjei mellett az ajánlott személy jelölését is elfogadták, aki a szavazás során - a 141 tanácstag közül jelenlevő 136 tanácstagtól - \ több mint 50 %-ot, 74 szavazatot kapott. /A Népfront jelöltjei valamennyien megkapták a szavazatok döntő többségét./ A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának korábbi észrevételünk alapján kiadott értelmező iránymutatása szerint azonban nevezettet mégsem lehetett megválasztott fővárosi tanácstagnak tekinteni, mert ilyen esetben a szavazatok több mint 50 %-át elnyerő jelöltek közül a megválasztható létszámon belül, azokat kell fővárosi tanácstagnak tekinteni, akik sorrendben több szavazatot kaptak. A többi kerületben a Népfront javaslatát változtatás nélkül elfogadták és a jelölteket - helyenként több-kevesebb ellenszavazattal - mindenhol megválasztották. Viszonylag nagyobb számú ellenszavazatot azok a fővárosi tanácstagok kaptok, akik az előző ciklusban nem tartottuk | | elég szoros kapcsolatot a kerületi tanáccsal. A leadott összes szavazatok száma 2.112 /99,7 %/, az érvényes szavazatok száma 2.103 /99,5 %/ volt. A 201 fővárosi tanácstag 75,1 %-a kerületi tanácsnak Í3 tagja. A szavazás törvényességével kapcsolatban észrevétel nem volt, a megválasztott fővárosi tanácstagoknak megbizólovelüket kiadták. Az uj választójogi törvény 1973-tól kezdve különválasztotta a képviselői és a tanácstagi választásokat. Ennek megfelelően j © kétévenként váltakozva, képviselői, illetőleg tanácstagi választásokra kerül sor. ?Cf j\ ________________________________________________________________I____l L , — * — — _ te l