1973. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

389

- jl Az elidegenitési tilalom alóli feloldást a fent megha­tározott elvek szerint akkor is javasoljuk, haaz érin­tett ingatlanokra a négy emlitett tilalmi ok közül egy­idejűleg több is vonatkozik, természetesen csak a fel­oldásnál figyelembevehető feltételek együttes megléte esetén. Szükségesnek tartjuk itt megjegyezni azt is,.hogy a VB. 341-344/ 1971. sz. határozatai értelmében a tilalmi területen ez idő sze­rint is értékesíthetők a lo éven belül fel nem ujitott minoritá- sos társasházak ós az osztatlan vegyestulajdonban álló ingatla­nok, ahol az állami tulajdoni hányad a kisebb. Az emlitett vegyes- tulajdonu ingatlanokra vonatkozó kivételek körét célszerűnek tart­juk bőviteni. A bővitóst indokolja egyrészt az a körülmény, hogy tapasztalataink szerint túlnyomó részt az ilyen jellegű ingatla­nokban lakó bérlők kivánják lakásaikat megvásárolni, továbbá a vegyestulajdonban álló ingatlanok kezelése a tanácsi ingatlanke­zelő szervekre mind jogi, műszaki, mind pedig pénzügyi vonatko­zásban jelentős többletmunkát hárit. A vegyestulajdón jellegéből adódóan a tulajdonosok, bérlők, valamint a kezelést ellátó in­gatlankezelő vállalatok között gyakori a nem kívánatos súrlódás. 4 B./ Feloldás_a_kérelinezok_i3zeiiiél^i_k2i!ÍÍiIi1áDiÉͣɭA tilalmi területen lévő ingatlanoknál személyükre tekintet­tel javasoljuk a feloldást az olyan bentlakó bérlőknél, aki­ket egyébként a lakásjuttatásoknál, valamint a lakásépítés 2 támogatásánál a jogszabályok előnyben részesítenek. /: pl.: 27/1966. /XII.18./ Korm. sz. rendelet a Szocialista Hazáért Érdemrend alapításáról, a lakások elosztásáról, és a lakás­igénylések társadalmi elbírálásáról szóló jogszabályi rendel­kezések, a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló ren­delet /többgyermekes családok, fiatal házasok, fizikai dől­m - 9 ■ ' _____________________________________________ {fi i

Next

/
Thumbnails
Contents