1973. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
193
i mérete, és igy nem tudtuk ezeket a mutatókat hozni. Giltner Andor: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A fürdők esetében azt a szempontot vettük figyelembe, amelyet Mulató elvtárs mondott. Értékeltük a vállalat vezetésének, dolgozóinak erőfeszítéseit, igen nehéz körülmények között végzett munkájukat. Ismert a tisztelt Végrehajtó Bizottság előtt a fürdők állapota és az állandó fürdők forgalma véasősoron ebben a helyzetben is 2.4 százalékkal nőtt. Noha tavaly nagyon rossz volt a strandszezon, az idényfürdők forgalma mégis csak lo százalékkal csökkent. A fürdőkben összesen 8.5 millió vendég foddult meg, és növelte forgalmukat a rengeteg segédüzemi szolgáltatás is. Meglévő keretein belül, amelv keretek nagvon szegényesek, olyan állapotokat tudott fenntartani a vállalat, amelvek elfogadhatók. Nem jók, de elfogadhatók. Nehéz létszámhelvzettel is küzd a fürdőigazgatóság, amelyet szintén figyelembe kellett venni, amikor értékeltük. Nhx Nagyon kis lehetőségei vannak a karbantartásra, a vállalatvezetés, a vállalat dolgozói a létszámhiányt is figyelembevéve, 4 mégffis elfogadható állapotokat teremtettek a fürdőkben. A vállalat össztevékenységét mérlegelve, ezért úgy határoztunk, hogy javasoljuk a vállalatot a kiváló vállalatok sorába. Egyébként a gazdasági mutatók is kedvezők. Nem a legjobbak, de kedvezők. Csikesz Józsefné: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A következőket szeretném elmondani: Miután más módon történt most az előterjesztés, mint az előző években, tehát nem egy részltes indokolás került a VB elé, az indokolások bizonyos értelemben torzítják a vállalatokról alkotott véleményt. Az ipari főosztályhoz tartzó vállalatok esetében most egyformán hibáztatom magunkat is. Nem a munkaügyi főosztálv hibájaként rovom fel tehát, hanem nyil- vánvalóan a mi indokolásunk is lehetőséget adott* arra, hogy túlII i I 42.