1973. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

185

A további altban engedelmükkel rátérek a kérdésekre. Az értékeién- nek sovány tükre az a néhány sor, amit a mellékletben az egyes vállalatokról irtunk. mindenkor a vállalat egész éves működése a", elbírálás alapja. Az elbíráláshoz a Fővárosi Tanács irányelve­ket adott ki, amit a Vk. részben ágazatonként, részben ál talán os- ságban figyelembe vett. Ebben általában másodrendű szerepként j •- lentkeztek azok a számszerű mutatók, amelyeket a nyereség, a ter­melékenység és egyéb tényezők jelentene!:. Köztudott, hogy az iparvállalatol döntő többsége elsősorban olyan kiegészítő tevé­kenységet folytat, amire nem jellemző n nyereség, tehát nem min­dig a jobb munkát fémjelzi a nyereségtömeg és a termelékenységi mutatók javulása. Itt a rövid összefoglalóban általában olyan kiemelkedő eredményeket próbáltunk csokorba gyűjteni, amelyek an­nak ellenére, hogy adott esetben, vagy több éven keresztül gyen­gébbel: voltak, most ebben az évben kiemelkedőek lettel:, de a mér­ce az elbírálásnál 03 a javaslattételnél a vállalat egész működé­se és azon feltételek teljesítése, amelyeket a Fővárosi Tanács VB. megállapított részükre, ezen túlmenően a tárcák kiadott vagy < utólagosan kiadandó irányelvei. Általánosságban ennyit szerettem volna hozzá tenni. Az 5. oldalon feltett kérdésre a II. fejezetben a dicsérő oklevéllel kapcsolatban: egy kis félreértésre adott okot, rövidítés került bele. A következő a helyzet, lliutan a kiváló vál­lalati feltételeket több vállalat teljesiti, mint ahány kitünte­tésre mód van, hiszen ezt a minisztériumnál is százalékos keret határolja be, azért lesznek olyan általunk is javasolt vállalatok, amelyek nem nyerheti el a sorolás miatt a Kiváló Vállalat cimet. {L ______ _J ■ ■■ ■ ■■ - - - .te ■ 1 i- 36 -

Next

/
Thumbnails
Contents