1973. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
296
T 7 I Ifj. dr. Balassa Iván és Balassa Éva az I.foku határozat ellen a törvényes határidőben fellebbezést jelentett be, kérve az I. fcku határozat megváltoztatását, a felmentés megadását. Fellebbezésüket azzal indokolják, hogy az alagsorban lévő 2 lakás közül egy az 1971. áprilisában bekövetkezett megüresedés óta raktárhelyiségül szolgál. Az alagsori lakások a szükséglakás követelményeinek sem felelnek meg^ nem is lakás céljára épültek, csatornázási hiba folytán időközönként elönti a víz. Édesapjuk haszonélvezeti joga a telekkönyvbe bejegyzésre került, vele együtt használnak egy két szó'a komfortos lakást. Mindketten nagykorúak, ifj. dr. Lalassa Iván eleségével és gyermekével együtt lakik a haszonélvezővel és Balassa Évával egy lakasban. Hivatkoznak továbbá az OTP. javára bejegyzett jelzálogjogra ós arra, hogy az ingatlanban lévő három lakást nyugdijas bérlők használnak. A fellebbezés részben megalapozott. A XIV. kér. Csantavér u. 9. sz. alatti házasingatlan az alagsori két laká3 figyelmen kivül hagyása mellett is 9 lakószobás, tehát a benne levő lakástulajdon elidegenitési kötelezettség alá esik, ugyanis a 32/1971. /X.5./ Korm.sz. rendelet ö.§. /4/ bekezdése alapján az elidegenitési kötelezettség csak a b lakószobásnál nem nagyobb, olyan többlakásos épületre nem vonatkozik, amelyet legalább részben a tulajdonos használ. A 26/1971. /X.5./ EVM-IM.sz. együttes rendelet 10.§. /I/ bek. a./ pontja szerint az elidegenitési kötelezettség alól akkor adható felmentés, ha a lakás a rendelet hatálybalépésekor másnak a haszonélvezetében van. Tény, hogy kérelmezők tulajdoni részilletőségét haszonélvezeti 1 jog terheli - amit a csatolt telekkönyvi szemle hiteltédemlöen bizonyit - továbbá, hogy a haszonélvező az ingatlant maga is használja, együttlakva a tulajdonosokkal. A fennálló haszonélvezeti jog alapján a már hivatkozott jog- 4 azabályi rendelkezésnek megfelelően az elidegenitési kötelezettség alóli felmentés megadása indokolt annál is inkább, mert az ingatlan fokozatos rnegüresedése utján elsősorban a nagykorú, önálló lakásbérletre jogosult tulajdonosok lakásigényének kielégítését kell, hogy szolgálja, feltéve, hogy a család köréből kiválni szándékoznak, - ugyanis a rendelkezésre álló adatok szerint jelen pillanatban három önálló lakás használatra jogosult személy - akik közül ifj. dr. Balassa Iván családos - el egy lakásban tulajdonosi, ill. haszonélvezői minőségben. A telekkönyvbe, a csatolt telekkönyvi szemle szerint , az OTP javára 40.000.- Ft tőke és járadékainak biztosítására jelzálogjog került bejegyzésre, ez azonban az ingatlan elidegenithetősé- ge szempontjából nem tekinthető elidegenitési tilalomnak, mert az OTP. hozzájárulásával az ingatlan, vagy annak egy része elidegenithetó. I I | | I L—— — 11 yj