1973. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
394
1 - i Hegedű László és neje az I.foku határozat ellen a törvényes határidőn belül fellebbezést jelentett be, kérve annak megváltoztatását, a felmentés megadását. Indokolásuk szerint a felmenteni kért ingatlan környezete is üdülő jellegű, üdülés céljára hétvégi házat létesítettek, amit üdülés céljára használnak, lakásuk egészségtelen, erősen szennyezet! levegőjű helyen van. Becsatolták a II. kér. Tanács V.B. Lpitésij és Közlekedési Osztályának 44390/4/1963. 3zámu határozatát, moly szerint a kérelmezők 1 szoba, terasz helyiségekből álló fából készült hétvégi házat használatba vehetnek, amit a II. kér. rí'álto3 u. 17.sz. alatti in atlanukon építettek fel. A fellebbezés megalapozott. Az időközben megjelent 41/1972. számú EVlw-Itó. Közlemény 33/a. pontj> szerint annak elbírálásánál, hogy az épület üdülőnek minősül-e, elsősorban létesítésének célja, másodsorban‘használati módja a döntő. Ha a felpitmóny üdülő céllal létesült, és használati módja ezzel azonos, úgy az ingatlant üdülőnek kell tekinteni. Minthogy kérelmezők esetében a fenti körülmények fennforognak, ingatlanukat üdülő tulajdon cimén megtarthatják, s amig ez az hasa épitósi, illetve használati mód fennáll, a 32/1971. /X.5./ Korm.sz. rend. 3.§*-a alapján ingatlanuk nem esik elidegenitési kötelezettség alá. Ha a fenti körülmények megszűnnek, a telek eredeti rendeltetésének - VII. épitési övezetben lévő - lakóteleknek felel meg, igy mint többlettulajdon elidegenitési kötelezettség alá fog e3ni. Midezek alapján az I.foku határozatot a Végrehajtó Bizottság a rendelkező rész szerint megváltoztatta. A határozatról értesítést kapnak: 1./ a II. kér. Tanács V.B. Igazgatási osztálya az összes iratokkal, ennek utján 2./ a II. kér. Tanács Végrehajtó Bizottsága, 3./ a II. kér. Tanács V.B. Pénzügyi Osztály, 4./ Hegedűs László és neje Bp., XX. Abrahám u. 32. sz. ifiY ' | | 1B yh I L-------------di