1973. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

208

jes körben áttekint, tehát az V. ötéves lakásépítés előkészíté­sének állását. Ezzel nemcsak részkérdést hozunk vissza a VB-nek. Ebből következik egy második javaslatom. Szépvöl­gyi elvtárs úgy foglalta össze, hogy a koordinációs bizottság úgy mond, ossza ki a feladatokat és ezt terjesszük a VB elé. Ja- vasolora Szépvölgyi elvtárs, hogy ne hozzuk be VB elé. Ezt a mun­kát elvégezzük, vezetői értekezlet tárgyalja meg és amikor beszá­molunk a VB-nek - ha elfogadják javaslatomat - akkor ez is szere­pelne benne, hogy hogyan végeztük a feladatot. Elnök : Elvtársak, ezt nem javasolom elfogad­ni. Megint éltünk egy év. Nem azt mondom, hogy nem dolgoznak, de a VB nem tudja, mi az a koncepció, amit jóvá kell hagyni, aminek alapján a munka folyik. Megítélésem szerint ezt nem szabad hosszú ideig huzni. Mindazokat a vizsgálatokat, amelyek elvégezhetők, el Y* kell végezni, amelyek alapján képes a VB nagyon konkrétan dönteni és állást foglalni a lakástelepitési tervek, a további feladatok munkavégzése tekintetében. Főleg az 1976-77-es témák az alapvető- ek és sokkal korábban be kellene hozni a VB elé, a munka folyhat tovább is persze. Most február van, várunk és akkor kiderül ... Szóval nem tud dönteni akkor a VB. Ez problémát okoz számunkra. I Kelemen Lajos: Ha jöl értem, elvtársak, ha elfogadjuk tájékoztató jelentésként, akkor a „munkának 9o szá­zalékát elfogadta a VB. E 1 n ö k : De a következőkben sajnos, nem tudtunk dönteni: A loo ooo lakás épitése hova kerül, nem tudtunk dönteni, ü — ró- 4o ­9

Next

/
Thumbnails
Contents