1973. február 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

165

zxa- 8 _ Véleményem szerint különösen kiemelkedők az el­múlt két évben azok a várospolitikai kérdések, amelyet mindinkább súlyozva kerültek a VB napirendje elé. összehasonlítva a korábbi évekkel nagyobb aktivitást, kezdeményező készséget tapasztalunk a VB munkájában. Jobb, meghatározóbb, testületi meghatározó sze­repe van a szakigazgatási szervek felé. Az ágazati feladatok meg­határozásában Í3 határozottan jó irányú felügyeleti tekintélyé­nek, súlyának, szerepének kidomboritása egy egészséges folyamat­ban fogalmazható meg az elmúlt két év során. Céltudatosabb és amellett átfogóbb irányítást gyakorolt a VB, úgy ahogy a tanács- törvény két évvel ezelőtt hangsúlyozta. E; .yben tovább kell erő­síteni a VB jövőbeni szerepét. Érvényesítse a gyakorlatban azt a meghatározó testületi funkcióját, amely egész Budapest város- politikai érdekében szükséges. Megemlíteném azt is - és nem kis jelentőségű - hogy a Budapesti Tanács Szervek tevékenysége ossz egészében a tör­vényes előírásoknak megfelelők. Korábban hozzánk is nagyon sok pa— . nasz érkezett be, most ez mérséklődik. Bizonyos mértékben hastó- sági vonalon jelentkeztek problémák, a jogszabály-egyeztetések nem voltak megfelelőek. A testületi vezetésnek, a függetlenített tiszt­ségviselők munkájának a korrábiakhoz képest az utóbbi időben igen pozitív vonása, hogy a VB tevékenységénél reálisabbak a feladat meghatározások és ilyen értelemben helyesen törekedett a VB arra, hogy a IX ötéves terv fejlesztési és eszköz arányai összehangolt­ságát megteremtse, ha lehet mondani, úgy Ítélem meg, hogy reális minden vonatkozásban pozitiv munkát vugzett. Eokozni kell a szá­lL 1 lm , - ——'

Next

/
Thumbnails
Contents