1973. február 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

120

i —i p./ erősíteni kell a kerületi szakigazgatási szervek ál- tal végzett hálózati fogyasztói érdekvédelmi ellen­őrzések koordinációját, feladatait jobban össze koll kapcsolni a Budapesti Kereskedelmi Felügyelőség ellen­őrzési tematikájával, j^túri_dő: folyamatos Felelős: a Kereskedelmi Felügyelőség vezetője f./ a 39/1972. Fővárosi Tanács sz. határozat értelműben- a kerületi szakigazgatási szervekkel, az ebben a ha­táskörben I. fokú hatóságokkal együttműködve - meg kell szüntetni a kereskedelmi vállalatok indokolatlan, a vásárló szempontjából hátrányos profilbővítéseit, profiltcrzuiásait. Fel kell ehhez használni a FNbB. által az I. félévben végzendő vizsgálat megállapítá­sait is. Határidő.: 1973. október, illetve folyamatos Fel el ő_s_^ az Áruforgalmi Osztály vehetője 3,/ A Termelési és Ellátási bizottság társadalmi ellenőri al­bizottságával, a kereskedelmi felügyelőséggel, valamint a Szakszervezetek Budapesti Tanácsával és a Belkereskedelmi Minisztériummal koordináltan ki kell dolgozni, milyen intézkedések szükségesek a társadalmi ellenőri hálózat bővítéséhez, létszámának növeléséhez, szervezettebb miu- ­I kájához, szakmai tudásának emeléséhez. Határidő_g 1973. december 31. Felelős: az Igazgatási Osztály vezetője 4./ Továbbra is segítséget kell adni a szakigazgatási szerve'.: által a kerületi vb. elé készülő jelentésekhez, a VB. ülé­sen - meghívásra - a főosztály vezetői vegyenek részt. Határidő: folyamatos Felelős.:_ főosztályvezető

Next

/
Thumbnails
Contents