1973. január 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

6

i figyelembe a terület légszennyeződését és csökkentését - amennyi­ben szükséges - már a beruházási programban irányozzák elő. A Bizottság foglalkozott továbbá az egyes különösen szennyező üzemek kérdéseivel is,mint pl. Budapesti Vegyiművek,Állatifehérje Takarmányokat Előállitó Vállalat /ÁTEV/ stb. A vonatkozó GB határozat értelmében az ÁTEV a takarmány előállitó tevékenységét az Illatos úti telephelyén megszüntette és Tökölre települt. Az eltelt időszakban a Bizottság,illetve Titkársága összesen 35 vállalat majdnem 50 telephelyének légszennyeződési kérdéseivel foglalkozott,amelynek 60 %-ánál /132 telephely/ energiahordozó cserét eszközöltek. 3./Közlekedésből származó légszennyezés Világszerte,igy nálunk is,az egyik legjelentősebb légszennyeződést a gépjármű közlekedés okozza. Az utóbbi és jelen évtizedben a motorizáció ugrásszerű növekedése előnyei mellett számos káros kihatással is együtt járt. Budapesten pl. 1966-70. közötti időszakban a személygépkocsi állom, y kétszeresére növekedett. A Bizottság elsősorban a Diesel gépjármüvek túlzott füstölésének témájával foglalkozott.Sikerült biztositani a megfelelő hazai elle­nőrző műszereket /ATUKI fejlesztés/ valamint,hogy a múlt évi KRESZ módositás tartalmazza a Diesel gépjármüvek kipufogógázaiban meg­engedhető koromtartalom értékét /550 mg/u5/. A BRPK ilyen irányú ellenőrzéseket rendszeresen végez és az esetek többségében túlzott füstölést állapítanak mog.A BRFK-nak 30 db ellenőrző rrü3zert átad­tunk,a műszeres ellenőrzések számának növelése érdekében. A gépjármű közlekedésből származó légszennyeződés vizsgálata a várakozásnak megfelelően azt bizonyította,hogy a levegő szennyező- anyag tartalma szinte mindenütt meghaladta a norma értékeket.A legnagyobb légszennyeződést az alagút közepén mérték,a szellőztető gépek működtetése esetén a levegő szénmonoxid tartalma 100 mg/a, volt,szemben az egészségügyi szempontból mogengodhotő 6 mg/n.-cs értékkel. I í L __________ ._ i- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents